Maradonának abszolút tehetsége volt a futballhoz és az önsorsrontáshoz

2020. november 26. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

A világ újságjai is kiemelt figyelmet szenteltek Diego Maradona halálhírének. Az MTI gyűjtötte össze öt ország lapjait, hogyan látták a 60 évesen meghalt argentin világbajnok életét, karrierjét.

A legnagyobb pillanatait ebben a cikkben szedtük össze.

A legnagyobb német bulvárlap, a Bild: „Adios, Diego! Maradona Isten kezében. Diego Armando Maradona (60), a világ legnagyobb futballművésze halott.”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung: „A zsenialitás és az őrület között. Világbajnok, többszörös bajnok, UEFA Kupa-győztes, szövetségi kapitány, doppingvétkes, megbukott tévés műsorvezető, kokainfogyasztó – ez tulajdonképpen túl sok egyetlen életre.”

Süddeutsche Zeitung: „Isten lába. Az istenek között a legemberibb. Az esendő zseni: csak kevés embernek van annyi meghatározó fejezet az életében, mint Diego Armando Maradonának. Az argentin évekig a mennyország és a pokol között ingázott.”

Die Welt: „Az Isten halott! Diego Maradona zseni volt, mániákus, szenvedélybeteg – szurkolói számára pedig csak ”D10S„, azaz Isten. Most pedig elhunyt.”
Der Tagesspiegel: „Az isteni. Zseniális, őrült, tragikus – Diego Maradona az ellentmondások embere volt.”

Olaszország, La Repubblica: „Diego Armando Maradonának abszolút tehetsége volt két dologhoz, a futballhoz és az önsorsrontáshoz. Sokáig párhuzamosan végezte a kettőt, aztán az elsőt abbahagyta, a másodikat pedig folytatta a 60.-ban elérkezett lefújásig.”

Egy gyászoló Argentínából, Fotó: Getty, Tomas Cuesta
Egy gyászoló Argentínából, Fotó: Getty, Tomas Cuesta

Franciaország, Liberation: „Igazi futballvirtuóz volt: legjobb pillanataiban Diego Maradona azt tanította nekünk, hogy kételkedjünk a fizika szabályaiban, és higgyünk a halhatatlanságban. Cselei, trükkjei, szlalomozásai félelemben és rettegésben tartották az ellenfeleket. A tudósok szerint a súlypontja alacsonyabban volt a normálisnál, a nagy latin-amerikai író, Eduardo Galeano pedig egyszer megjegyezte, hogy Maradona az egész testével lát. Amikor focizott, természetfeletti volt. A pályán kívül azonban felerősödtek az emberi gyengeségei: a drogok, az alkohol, a bulimia, a prostituáltak, és más függőségek gyorsan legyőzték a tehetségét.”

Spanyolország, La Vanguardia: „Maradona mítosszá vált az 1986-os világbajnokságon, amelynek döntőjében Argentína 3-2-re nyert az NSZK ellen. Legendává az angolok elleni negyeddöntő tette, amikor a saját térfeléről indulva minden ellenfelét kicselezte, majd még a kapus mellett is elhúzta a labdát és úgy lőtt a hálóba. A szurkolók extázisba kerültek.”

Svájc, Berner Zeitung: „Több életet is élt. Egyet a talán valaha volt legragyogóbb futballistaként, a többit pedig egészségtelenül. Talán az volt a legnagyobb eredménye, hogy mindezek mellett egyáltalán meg tudott öregedni. Argentínában is azt mondják: egy macskának hét élete van, de Maradona esetében már abbahagyták a számolást.”

Neue Zürcher Zeitung: „Diego Maradonának olyan volt a karrierje, mint egy holdraszállás”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!