Kéttucatnyi futóverseny vállalta, hogy száműzi az egyszer használatos poharakat

2020. november 24. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

Közös nyilatkozatban vállalják nagy tömegeket vonzó futóversenyszervezők, hogy rendezvényeiken ezentúl nem találkozhatunk egyszer használatos műanyag vagy papírpoharakkal.

„Eljött az a pillanat, amikor mi versenyszervezők, környezetünk megóvása érdekében meghatározó, markáns változtatásokat vezetünk be eseményeinken, melyben számítunk a ti támogatásotokra is. Versenyeinken a frissítőpontokon a mai naptól nem használunk se műanyag, se papír egyszer használatos poharat. Átvesszük a terepversenyeken már jól bevált szlogent és módszert: Hozd el a saját poharad!” – írták közleményükben a szervezők, akik összesen egy évben legalább kéttucatnyi futóversenyt rendeznek, és több tízezer embert mozgatnak meg.

Ezeken a versenyeken ezentúl a futók által magukkal vitt poharakba, kulacsokba, tartályokba töltik majd a frissítőt. Hogy elkerüljék a torlódásokat, hosszabb állomásokat állítanak majd fel. A szervezők azt várják, hogy a saját feltöltéssel drasztikus mértékben tudják csökkenteni a szemetet.

A pohármentes kezdeményezéshez a következő versenyek csatlakoztak, de az alapítók remélik, hogy még sokan követik őket:

  • Márkus István Öcsi – Bodri Trail, Black Hole, Borvidék Félmaraton, Fut a Birtok, Korinthosz, BB24 Bonyhád-Bátaszék
  • Markus Hohnstädt – Panorámafutás, Dunakanyar Félmaraton, Panoráma Trail, Moonlight Run
  • Keczán Pál & Keczán Máté – Austrotherm Tihanyi Félmaraton, Mapei Szigligeti Félmaraton, újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton, Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton, Europe Run
  • Bedő Bea – Intersport Keszthelyi Kilométerek
  • Zelcsényi Miklós – NN Ultrabalaton, Ultra Tisza-tó-130, Burgerking Ultrabalaton Trail, Parlament Run, dm Balaton Run, Generali Night Run Budapest, Polar Kenese Futam, Generali Run Balatonfüred, Primavera Balatonman Kenese Triatlon Fesztivál
  • Gusztos Péter – SUHANJ! 6, Urban Trail
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!