Újonc csinálta meg az év elkapását az NFL-ben

2020. november 23. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

CeeDee Lamb és Adam Thielen egymás ellen játszva csinált varázslatos elkapást. Kidőlt a szezonra a legutóbbi draft első kiválasztottja. NFL, 11. forduló.

A Dallas Cowboys–Minnesota Vikings mérkőzésen egymásra licitált csodásabbnál csodás elkapásokkal az újonc CeeDee Lamb, majd az ellenfél egyik legjobbja, Adam Thielen.

Lamb a második negyedben, 6-7-es Cowboys-hátránynál varázsolt – a testét teljesen kitekerve csinálta meg a touchdownt érő elkapást az end zone sarkában. Ahogy visszanézett Lamb, látta, hogy a labda nem a védőtől messzebbre eső „külső” oldalára érkezik, hanem belülre, ráadásul egy picit talán hosszan is, ezért villámgyorsan, tizedmásodpercek alatt fordult meg a levegőben, és még az elkapást is meg tudta csinálni.

Az Oklahoma egyetemről érkező Lamb 2019-ben befért az egyetemi álomcsapatba, előtte három év alatt 173 elkapott yardot, 3292 yardot és 32 touchdownt hozott össze. Az NFL-ben a szezon felén túl 48 elkapásnál és 4 touchdownnál jár.

Nem sokkal később az ellenfél Minnesota Vikings elkapója, Adam Thielen is megmutatta, hogy mire képes: szintén a gólvonalhoz közelről induló szituációban, szintén a célterület sarka felé törve csinált touchdownt érő elkapást. Thielen viszont nem kicsavarodva, hanem tisztán egy kézzel, az elkapás közben elvetődve húzta be a labdát.

A meccsen végül a Cowboys nyert 31–28-ra, és bár ez még csak a harmadik győzelmük volt a szezonban hét vereség mellett, továbbra is esélyük van a rájátszásba jutásra, mivel a csoportjukban, az NFC Eastben mindenki 3 győzelemmel áll.

Lemondhat viszont a rájátszásról a 10 meccs után továbbra is nyeretlenül álló New York Jets, ami már matematikailag sem kerülhet be a főcsoport hét legjobb csapata közé, nem mintha erre azért túl nagy esély lett volna eddig is. A Jetsszel szemben viszont továbbra is veretlen a Pittsburgh Steelers, amely egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a New England Patriots 2007-es szezonja után második csapatként 16-0-val, veretlenül zárja az alapszakaszt. Ehhez már csak sorrendben a Baltimore Ravenst (otthon), a Washington Football Teamet (o), a Buffalo Billst (idegenben), a Cincinnati Bengalst (i), az Indianapolis Coltsot (o) és a Cleveland Brownst (i) kell verniük.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A Bengals elleni csoportmeccs visszavágója más lesz, mint az első találkozó, térdsérülés miatt ugyanis a teljes szezonra kivált a Bengals újonc irányítója, Joe Burrow, aki 2021-ben folytathatja az NFL jelentette szinthez szokást.

Eredmények, NFL-alapszakasz, 11. forduló

Baltimore Ravens–Tennessee Titans 24–30 – hosszabbítás után

Carolina Panthers–Detroit Lions 20–0

Cleveland Browns–Philadelphia Eagles 22–17

Houston Texans–New England Patriots 27–20

Jacksonville Jaguars–Pittsburgh Steelers 3–27

New Orleans Saints–Atlanta Falcons 24–9

Washington Football Team–Cincinnati Bengals 20–9

Denver Broncos–Miami Dolphins 20–13

Los Angeles Chargers–New York Jets 34–28

Indianapolis Colts–Green Bay Packers 34–31 – hosszabbítás után

Minnesota Vikings–Dallas Cowboys 28–31

Las Vegas Raiders–Kansas City Chiefs 31–35

csütörtökön játszották: Seattle Seahawks–Arizona Cardinals 28–21

hétfőn játsszák: Tampa Bay Buccaneers–Los Angeles Rams

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!