Dánia megkapta az engedélyt a női kézilabda-Eb önálló megrendezésére

2020. november 23. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

Kolding városában játssza csoportmérkőzéseit a magyar női kézilabda-válogatott a jövő csütörtökön kezdődő dániai Európa-bajnokságon, amelynek szervezői hétfőn megkapták a kormány engedélyét a torna önálló lebonyolítására, írta az MTI.


Joy Mogensen kulturális miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy az egészségügyi hatóságok jóváhagyták a december 20-ig tartó Eb megrendezését azzal a feltétellel, hogy a szervezők és a résztvevők maximálisan betartják a torna koronavírus-protokollját.

A dán szövetség egy hete, a társrendező norvégok visszalépésre óta várta, hogy a kormány és a hatóságok jóváhagyják a torna önálló megrendezését.

A decemberi tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést játszanak. A csoportkörben a magyar válogatott 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, 8-án pedig a világbajnok Hollandiával játszik. A csoportkörben Kolding és Herning is két-két, a középdöntőben pedig egy-egy csoportnak ad otthont, a döntő hétvégét pedig Herningben rendezik.

A koronavírus-járvány miatt szeptember elején Stavanger és Oslo, november elején Frederikshavn, egy hete pedig Trondheim került ki a helyszínek közül.

Dánia korábban egy férfi és három női Európa-, illetve két férfi és két női világbajnokságnak adott otthont önállóan vagy társrendezőként. Koldingban csak az 1999-es és a 2015-ös női világbajnokság keretein belül rendeztek mérkőzéseket. A magyar női válogatott még sosem játszott az ország délnyugati részén fekvő kikötővárosban.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!