Messi lerázná a bűnbak szerepét

2020. november 19. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lionel Messi, az FC Barcelona argentin sztárja belefáradt abba, hogy állítása szerint minden problémáért őt teszik felelőssé a Barcelonánál.

Az argentin válogatottól visszatérő csatár a repülőtéren fakadt ki az őt kérdező újságíróknak, miután nemrég azzal vádolták meg, hogy nehézzé tette Antoine Griezmann számára a beilleszkedést. A tavaly nyáron szerződtetett játékos korábbi képviselője úgy fogalmazott, Messi „rémuralma” tette nehézzé a francia csatár beilleszkedését.

Az igazat megvallva belefáradtam, hogy mindig minden problémáért én vagyok a felelős. Mindezek mellé a 15 órás repülőút után az adóhatóság emberei várnak. Őrület

- idézi az MTI a labdarúgó kifakadását.

A Barcelona kapitánya már a nyáron távozni akart a csapatból. Végül letett arról, hogy eligazoljon – mert nem akart jogi vitákba bonyolódni arról, hogy ki kell-e érte fizetni a 700 millió eurós kivásárlási árat -, viszont a vele (is) több kérdésben szembekerülő klubelnök, Josep Maria Bartomeu és a teljes vezérkar lemondani kényszerült október végén. Az új vezetőséget várhatóan január végén választják meg.

Messi emellett a spanyol adóhatóságokkal is harcol: 2016-ban 21 hónapos börtönbüntetésre, illetve kétmillió eurós pénzbüntetésre ítélték, mert 4,2 millió dollárral megkárosította a szervezetet. A sztárfutballista nem vonult börtönbe, mivel a spanyol törvények szerint büntetlen előéletűként 250 ezer eurós bírsággal megválthatta szabadságát, büntetését pedig két évre felfüggesztették.

Lionel Messi szerződése egyébként jövő nyáron lejár, így szabadon igazolhatóvá válik, ha addig nem köt új megállapodást.