Az utolsó időmérő után már látszik, kire szállhat Michelisz WTCR-címe

2020. november 14. – 16:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Matematikailag tizenegy pilótának maradt esélye a bajnoki címre a túraautó-világkupa spanyolországi szezonzárója előtte, a 11 versenyző közül viszont kiemelkedett a Lynk & Cót vezető Yann Ehrlacher (189) és a hondás Esteban Guerrieri (163 pont) – valami nagy meglepetést leszámítva várható volt, hogy közöttük dől el majd a WTCR bajnoki címének sorsa vasárnap.

Csakhogy ez a nem várt meglepetés jelentkezett szombaton: Esteban Guerrieri csak a 18. lett az időmérő legelején, ezzel biztossá vált, hogy mindhárom vasárnapi futamot a pontszerző helyeken kívül kezdi majd, miközben a bajnoki pontversenyt vezető Ehrlacher végig sokkal jobb helyzetben lesz majd a versenyeken: a három futamot az ötödik, hetedik és második helyekről kezdi majd, és már így is gyűjtött hat pontot, előnye tehát 31 pontra nőtt a tavalyi ezüstérmes Guerrierivel szemben.

A bajnoki címért hajtó Yann Ehrlacher Fotó: Paulo Maria / FIA WTCR / DPPI Media
A bajnoki címért hajtó Yann Ehrlacher Fotó: Paulo Maria / FIA WTCR / DPPI Media

Guerrierinek ráadásul a gyenge időmérő után már lehet, hogy hátrafelé is kell tekintgetnie, a pontversenyben harmadik helyezett Jean-Karl Vernay ugyanis két futamot is a top 5-ből kezd majd vasárnap.

Ami a magyarokat illeti, a Zengő Motorsportnál vezető Kismarty-Lechner Gábor nem regisztrált mért kört az időmérőn, így vasárnap végig szorult helyzetben lesz. Csapattársa, Boldizs Bence egy 12. és két 11. rajthelyet gyűjtött, a Hondánál versenyző Tassi Attila – aki motorcsere miatt a vasárnapi első futamon a mezőny végéről indulhat majd csak – három 14. rajthelyet gyűjtött, de egyszer ugye a sor végére kerül.

A WTCR-címvédő Michelisz Norbert a Hyundaion belül legjobb pilótaként sorrendben 9., 2. és 9. helyekről kezd majd vasárnap, így jó eséllyel a szezont is a legjobb hyundaios versenyzőként zárja majd.

Mindhárom vasárnapi futamot egy-egy Lynk & Co-pilóta kezdi majd az élről, az első és a harmadik futamon Santiago Urrutia, a köztes, fordított rajtrácsos versenyen pedig Yvan Muller lesz majd az élen. A három futam sorrendben 9.15-kor, 13.15-kor és 15.15-kor kezdődik majd, amennyiben nem lesz olyan köd a Motorland Aragón környékén, mint szombaton, amikor mindkét szabadedzést csúsztatni kényszerültek a szervezők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!