Szinte teljesen feledésbe merült Amerika legnagyobb sporttragédiája

Amikor a Nyugat-Virginia állambeli Marshall Egyetem amerikaifutball-csapata győzelemmel kezdte az 1970-es idényt, a csapat szurkolói és a város, Huntington mintegy 75 ezer lakosa joggal remélhette, hogy öt év után talán végre több győzelmet gyűjtenek az idényben, mint vereséget, és hamar a múlté lesz a közben összeszedett 27 meccses vereségsorozat. Nem így lett, egy mérkőzéssel a szezon vége előtt biztossá vált, hogy ismét vereségből lesz a több – ám röviddel azután, hogy a csapat repülőgépe hazaindult az East Carolina ellen 17-14-re elvesztett mérkőzés után, már nem a vereségek, hanem az amerikai sportélet legnagyobb tragédiája okozott traumát a kisvárosnak.

A Marshall Egyetem játékosait, edzőit és szurkolóinak egy részét szállító Soutern Airways charterjárat alig 3 kilométerre a nyugat-virginiai Kenova repterétől zuhant le. A McDonnell Douglas DC-9-es repülőgép a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a gép 75 utasa közül aki nem a becsapódásba, az az utána keletkezett rendkívül heves tűzbe halt bele.

A 75 utas között volt a csapat 37 játékosa, szinte minden edzője, öt csapatorvos – akik az akkor 75 ezres város orvosainak felét jelentették –, illetve 25 nagypénzű támogató is, akik a város lelkét jelentették.

Azt hitték, túl vannak a nehezén

Nem véletlenül volt ekkora kísérete a csapatnak a szezon utolsó előtti mérkőzésén. Egészségügyi és biztonsági okokból veszélyesnek nyilvánították 1962-ben a Marshall Thundering Herd akkori stadionját, a Fairfield Stadiumot, majd az 1966-os idénytől kezdve egyre rosszabb formában játszott a csapat, és 27 vesztes meccset hozott össze.

Mindkét állapot tarthatatlannak tűnt az egyetem vezetése számára, úgyhogy elhatározták, hogy ezen változtatni kell. A stadion felújították, és 1969-ben a kor legmodernebb technológiáját jelentő műfüvet fektettek le. A csapatot is meg akarták erősíteni, úgyhogy az egész országot pásztázva kezdték odacsábítani a tehetségeket. Egy nem annyira apró gond viszont akadt: a tehetségeket az egyetem támogatóin keresztül pénzzel tömték, ami akkor is és most is súlyos szabálytalanságnak számított, és mivel korábban vagy 140 hasonló esetben lebuktak. Szankcionálták őket, és kizárták őket a főcsoportból, ami nagy érvágás volt, de miután megszabadultak a szabályszegéseket elkövető edzőktől, a csapat egyre jobb lett. Az 1970-es szezon végén a 3-6-os mérleg ellenére is bizakodhattak volna a jobb folytatásban.

De ez már nem történhetett meg, mert jött a tragédia.

Az 1970. november 14-én este történt repülőszerencsétlenség Huntington városában nagyjából olyan volt, mint országszerte a Kennedy-merénylet, mindenki pontosan tudja, hol volt és mit csinált, amikor meghallotta a hírt a lezuhant repülőről. Az egész város gyászba borult, a boltok bezártak és fekete zászlóval takarták le a kirakataikat. Az események feldolgozása is csak lassan indulhatott meg, a 75 áldozatot ugyanis csak több hét alatt tudták eltemetni. A gyászszertartások közül alighanem az volt a legszomorúbb, amin a csapat hat játékosát közös sírba temették, a balesetben ugyanis annyira összeégtek, hogy nem tudták őket azonosítani.

A balesetet követő vizsgálat nem talált egyértelmű okot, miért is történt a katasztrófa. A repülőgép jó állapotban volt, röviddel a felszállás előtt meg is tankolták és túlterhelve sem volt, a pilótáknak megfelelő repülési terve volt, amit követtek is, és mindketten kellően tapasztalt és képzett személyek voltak, ráadásul a pilóta 20, az első tiszt 18 órát pihent a repülés előtt.

A roncsok átvizsgálása után nem találtak műszaki hibát, az enyhe köd sem okozhatta a balesetet, és a leszállópálya fényei is megfelelően működtek.

Nixon elnök is erőt kívánt nekik

A tragédia után felmerült, hogy nem építik újra az egyetem amerikaifutball-csapatát, de végül mégis úgy döntöttek, hogy a tanulóknak, a túlélőknek – páran sérülés miatt nem tartottak az idegenben játszó csapattal – és a városnak is sokat jelent majd, ha újra megpróbálják.

Az újjáépítés eleinte az edzői stáb egyetlen életben maradt tagjának, az akkor 27 éves Red Dawsonnak a feladata lett. Ő azért nem volt a gépen azon az esétn, mert autóval indult hazafelé Észak-Karolinából, hogy útközben több tehetséget is meglátogasson, és próbáljon új játékosokat toborozni a Marshallnak.

1971 tavaszán Dawson fontos segítséget kapott a magyar származású Jack Lengyeltől, akit egy alsóbb osztályú csapattól szereztek meg új vezetőedzőnek. Lengyel és Dawson az egyetemen belül, más sportágak csapataiból csábítottak át játékosokat. Hosszas csatározás után elérték az NCAA-nél azt is, hogy a kor szabályaival szakítva engedélyezzék nekik, hogy elsőéves, vagyis gólya hallgatókat is pályára küldhessenek.

Ez ma már teljesen általánosnak számít, akkoriban viszont szenzációszámba ment – ezzel az engedéllyel szereztek meg több játékost is más egyetemek elől, hiszen garantálni tudták a gólyáknak, hogy azonnal játéklehetőséghez jutnak majd.

Velük, illetve a kilenc, a csapatban már rutinnal rendelkező játékossal kezdték meg az 1971-es idényt, ami előtt Richard Nixon elnök is támogatásáról biztatta a nem kis munkára vállalkozó Lengyelt és stábját:

„Országszerte rengeteg barát szorít majd önöknek, de bármit is érnek el ebben az idényben, a legnagyobb győzelmet már így is megszerezték azzal, hogy összeállították az 1971-es csapatot.”

Lengyelék csodával határos módon már a második meccsükön nyerni tudtak, és végül két győzelemmel fejezték be a szezont. Ahogy később visszaemlékezett, eleinte csak azt hitte, hogy egy új csapatot kell felépítenie, fogalma sem volt arról, hogy mennyire sokat jelentett a tragédia és az újrakezdés a helyi közösségnek.

„Tizenhat egyetemen dolgoztam pályafutásom során, de egyetlen egy volt csak, ahol mindenki szíve egyszerre dobbant, a Marshallnál. Hihetetlen közösség. A tragédiával nemcsak az egyetem, hanem a város szívében keletkezett egy nagy lyuk” – mondta.

Dawsont az újjáépítés után terítette le igazán az 1970-es tragédia súlya, olyannyira, hogy ott is hagyta mind a Marshall Egyetemet, mind az edzősködést, sőt, egészen 1993-ig nem is látogatott ki a Thundering Herd egyetlen mérkőzésére sem. A most 85 éves Lengyel négy szezont töltött a csapatnál, ami ugyan lélekben helyrejött, de a pályán csak 1984-ben hozott össze újra győztes szezont.

Az 1990-es években a csúcsra is felértek, előbb 1992-ben, majd 1996-ban is megnyerték a másodosztályú bajnokságot, sőt, az 1990-es évek második felétől a korábbi Marshall-játékos Bob Pruett vezetésével egy nagydöntő mellett öt kisebb döntőt is behúztak.

Ezekben az években olyan későbbi NFL-sztárok játszottak a csapatban, mint a már a halhatatlanok közé választott elkapó, Randy Moss, vagy az NFL-ben kétszer is az év visszatérőjének választott irányító, Chad Pennington.

A Thundering Herd idén, 50 évvel a tragédia után ismét csúcsformában játszik, immár az első osztályban: hat meccs után még veretlenek, és a csoportgyőzelem mellett akár egy komolyabb kisdöntőbe jutás is képben lehet nekik. A tragédia évfordulójának napján, november 14-én a Middle Tennessee elleni mérkőzésükön speciális szereléssel emlékeznek majd az áldozatokra.

Az 1970-es tragédia utáni újjáépítésről 2006-ban film is készült, Jack Lengyelt a későbbi Oscar-díjas Matthew McConaughey játszotta el.

Források: History | PennLive | HowStuffWorks | ESPN