Hamilton rettegett a csúszós Török Nagydíj szabadedzésein

2020. november 13. – 16:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Red Bullt vezető Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma–1-es Török Nagydíj mindkét szabadedzésén, amiken szinte minden pilótának gondot okozott a pályával való ismerkedés az újraaszfaltozás miatt rendkívül csúszós felületen.

A helyzetet csak nehezítette, hogy péntek kora reggel még le is mosták a szervezők az aszfaltot, ami után több pilóta is arról számolt be, hogy olyan volt a pályán vezetni, mintha jégen autóztak volna.

„Rémisztő volt végig, mintha végig fel nem száradt foltokon haladtunk volna. A gumik nem melegedtek fel megfelelően, a felület is túl sima lett, a régi jobb volt, az jobban megdolgoztatta a gumikat. A mostani viszont nagyon tömör és sima, fényes felületű, talán az aszfaltból kiszivárgó olaj miatt, nem tudom.

Az egész Szar, így nagy betűvel”

mondta az első szabadedzésen 15., a másodikon 4. helyen záró Lewis Hamilton a körülményekről. A Hamilton által leírt állapotok egyébként a szabadedzésen készült képeken is remekül láthatók:

Fotó: Salih Zeki Fazlioglu / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Salih Zeki Fazlioglu / Anadolu Agency / AFP

Hamilton azt is hozzátette, hogy amikor van egy ilyen fantasztikus pálya, mint az isztambuli, akkor nem érti, miért kell dollármilliókat költeni arra, hogy újraaszfaltozzák.

Abban, hogy a pálya nem tapad eléggé, a legtöbb pilóta egyetért, a megoldásban viszont már nem – páran azt szeretnék, ha este még egyszer lemosnák a pályát, hátha így még több olaj szivárogna ki belőle, mások viszont azt szeretnék, hogy ne bántsák a már rákoptatott gumiréteget.

A hétvégén ráadásul nincs egyetlen betétfutam sem az F1-nagydíj mellett, így papíron csak a Forma–1-es mezőny autói javíthattak volna a tapadáson a hétvége során. Mivel az időmérő előtt csak egy egyórás szabadedzés van, így a csúszkálás akár a kvalifikációba is beleszólhatott volna – ez pedig nem lesz mindegy Hamiltonnak, aki a hetedik világbajnoki címéért küzdhet majd az Isztambul Parkban – az újabb cv-címhez elég annyi neki, hogy a csapattárs Valtteri Bottas előtt végezzen a futamon.

Hogy ezt ellensúlyozzák, a helyi promóterek felbéreltek jó pár autóst, hogy az éjszaka körözve még több gumit vigyenek fel a friss felületre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!