Roglicra újra ráhozták a frászt, de megnyerte a Vuelta a Espanát

2020. november 7. – 17:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovén Primoz Roglic megvédi a címét a Vuelta a Espanán, miután a 17. szakaszon megőrizte összetett első helyét. A második Richard Carapaz a záróemelkedőn meglépett tőle, de nem tudott elég időt lefaragni hátrányából.

A kicsit megkurtított spanyol kerékpáros körverseny szombaton ért döntő fázisába. Az összetett győzelemért még nyitott volt a küzdelem, az első helyen álló Primoz Roglic (Jumbo-Visma) 45 másodperces előnye nem tűnt ledolgozhatatlannak Richard Carapaznak (Ineos-Grenadiers), de még Hugh Carthy (EF) és Dan Martin (Israel Start-Up Nation) is lőtávolon belül volt.

Roglic idén már átélt egy sokkot, a Tour de France-t gyakorlatilag az utolsó szakaszon veszítette el közel egyperces előnyből, tudta, hogy nem mehet biztosra. Ezért is volt fontos, hogy a pénteki etapon jó hajrájával és második helyével szerzett hat másodperc időjóváírást.

A 17. etap jó sok kisebb heggyel volt megszórva, amik fárasztásra jók voltak, de nagyobb különbségek kialakítására csak az utolsó, a Covatilla tűnt alkalmasnak. A célig 11,4 kilométeres átlagban 7 százalékos emelkedő vezetett rajta. A szakértők szerint nem kimondottan nehéz ez a hegy, pár meredekebb szakaszán lehet lerázni az ellenfeleket, de azért a novemberi, ködös időjárás még tartogathatott némi kiszámíthatatlanságot, ezt nem mindegyik bringás viseli jól.

Az esélyesek csoportja a Jumbo-Visma vezetésével kezdte meg az emelkedőt, és a meredek rész végéig, nagyjából a céltól négy kilométerig kontrollálta is a mezőnyt Roglic csapata. Ekkor jött az első akció, Carthy indított támadást, de gyorsan leszerelték kísérletét.

Egy kilométerrel később aztán Carapaz robbantott, nagyon dinamikusan tekert, sikerült leszakítania Roglicot is, és folyamatosan növelte az előnyét. Húsz-huszonöt másodpercre sikerült is eltávolodnia az ecuadori bringásnak, Roglic pedig a szökésből visszamaradt Lennard Hofstede vezetésével próbált meg kapaszkodni. A szlovén piros trikós nem tudott ritmust váltani, még Carthy is otthagyta. Látványosan azért nem rogyott meg Roglic, így sikerült megvédeni az első helyét. Carapaz csak 21 másodperccel előzte meg a szakaszon, így összetettben 24 másodperc előnye maradt. Carapaz mögött Carthy lett a harmadik 47 másodperces hátránnyal.

A 17. szakaszt a francia David Gaudu (FDJ) nyerte, aki egy bő 30 fős szökevénycsoporttal lépett meg még a szakasz elején. A Covatillán már szétaprózódott ez a csoport, először Gaudu is leszakadt, de sikerült visszaküzdenie magát, leelőzte az előtte tempózó Gino Mädert (NTT) és Ion Izagirre (Astana) is.

A Vuelta a Espana vasárnap, a 18. szakasszal zárul. Az íratlan szabályok szerint ekkor már nem támadják egymást az összetettben elöl lévők, Roglicnak már csak célba kell érnie, hogy valóban megvédje címét.

Eredmények:
17. szakasz, Sequiros-Alto de la Covatilla 178 km
1. David Gaudu (francia, FDJ) 4:54:32
2. Gino Mäder (svájci, NTT) + 28 másodperc
3. Ion Izagirre (spanyol, Astana) +1:03
...8. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos-Grenadiers) +2:30
9. Hugh Carthy (brit, EF) +2:50
10. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) +2:56

Összetett:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma)
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos-Grenadiers) +24 másodperc
3. Hugh Carthy (brit, EF) +37 mp.
4. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) +2:43
5. Enric Mas (spanyol, Movistar) +3:36

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!