Tíz másodpercig sem tartott a meccs az MU szerb játékosának szülőfalujában
2020. november 4. – 09:08
frissítve
Belgrádtól hatvan kilométerre, Kolubara járásban fekszik egy apró, lassan elnéptelenedő falu, Vrelo. A kilenc évvel ezelőtti népszámlálás adatai szerint alig 1500-an laktak az egyutcás településen, és mára valószínűleg még ennél is kevesebben élnek itt. Vrelo fő látványossága a néhány évvel ezelőtt felújított, ragyogó fehér ortodox temploma. A felújítás költségeit a falu leghíresebb szülötte, a szerb válogatott futballista, Nemanja Matić állta. Ahogy a templommal szemközti focipályát is a Manchester United kőkemény középpályásának köszönhetik, aki a Premier League sztárjaként sem feledkezett meg arról, honnan indult a pályafutása.
Matić a környéken több futballklubot is támogat, ezek egyike szülőfaluja csapata, az ötödosztályú F.K. Vrelo Sport. Múlt vasárnap a Spartak Ljig csapatát fogadták hazai pályán, de ami ezután történt, azt mintha Emir Kusturica rendezte volna.
Már eleve gyanús volt, hogy a vendégek csak hét játékossal vonultak ki pályára. Miután a két csapat és a három játékvezető felsorakozott a kezdőkörben, a szokásoknak megfelelően üdvözölték a maroknyi nézősereget, akik ekkor talán még nem is sejtették, hogy történelmi mérkőzésnek lesznek a szemtanúi. A kezdőrúgás előtt a két asszisztens, ahogy azt kell, ellenőrizte a hálókat, a Spartak kapusa pedig hatalmas elánnal szaladt, hogy elfoglalja a helyét.
Ám amikor a hazaiak hetes számú játékosa tarkóra tett kézzel sétálgatott a felezővonalon, miközben csapattársa az egyik ellenféllel ölelkezett, abból már sejteni lehetett, hogy itt valami nem stimmel. A játékvezető tétovázott, nem igazán akart a sípjába fújni, de végül csak kénytelen volt elindítani a meccset. Egy megfontolt hátrapassz, majd egy biztonsági oldalpassz után a vendégek kettes számú játékosa akkorát rúgott a labdába, amekkorát csak bírt, amibe bele is sérült. Azt nem lehet állítani, hogy a pályán lévők túlzottan aggódtak volna az egészségéért, pedig hosszú másodpercekig mozdulatlanul, arcát a gyepbe temetve feküdt a földön.
A labda kevesebb mint tíz másodpercig volt játékban, mielőtt a játékvezető megszakította volna a meccset.
Ezután komótosan odasétált és megvizsgálta a „sérült” játékost. A kapusa viszont még itt sem esett ki a szerepéből, úgy fogta a fejét és temette kesztyűjébe az arcát, mintha csapattársának minimum nyílt lábszártörése lett volna. Később „orvosi ápolást” is kapott, de a csodaspray sem segített a makacsnak tűnő combhajlító-sérülésén, nem tudott lábra állni, úgy kellett őt letámogatni a pályáról.
Így viszont hat főre csökkent a Spartak Ljig létszáma, a futball szabályai szerint pedig hét játékosnál kevesebbel nem folytatható egy mérkőzés. Mit volt tenni, a csapatok alig több mint öt perc után máris levonultak a pályáról, az utolsók közt a sérült játékos is lebicegett, akinek ránézésre ekkor már sokkal jobban ment a mozgás.
A meccs hivatalos végeredménye 3-0 lett Matić csapatának, míg a Spartak Ljig valószínűleg egy súlyosabb büntetést került el azzal, hogy ha csak három labdaérintés erejéig is, de kiálltak a mérkőzésere. A szerb Direktno oldal azt írja, hogy 13 forduló után a Vrelo Sportnak 28 pontja van, amivel a feljutásért harcolnak, míg a Spartak Lijg 5 ponttal kieső helyen áll.