A tartalékos magyar kéziválogatott legyőzte az Eb-címvédő spanyolokat

2020. november 4. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi kézilabda-válogatott óriási meglepetésre 32-29-re legyőzte az Európa-bajnoki címvédő Spanyolországot az Eurokupa első fordulójában, Veszprémben, írja az MTI.

A koronavírus-járvány miatt a magyar válogatott rendkívül tartalékos volt, a meccskeretben hét újonc is szerepelt. Gulyás István szövetségi kapitány szintén megbetegedett, ezért Chema Rodríguez és Nagy László irányította a csapatot.

Mikler Roland bravúros védéseinek és az összeszedett támadójátéknak köszönhetően jól kezdett a magyar csapat, így a spanyolok csak a 11. percben tudták átvenni a vezetést. Ugyan Bodó Richárd lövései pontatlanok voltak, azonban Máthé Dominik és Rosta Miklós remekelt, így a magyar válogatott visszavette a vezetést, sőt egy 5-0-s sorozat után a 16. percben a spanyolok időt kértek (11-7). A magyarok lendületét és összpontosítását ez sem törte meg, a folytatásban is kiválóan teljesítettek védekezésben és támadásban egyaránt, a 25. percben óriási meglepetésre már 17-10 volt az állás, így a spanyol kapitány, Jordi Ribera ismét időt kért.

Szita Zoltán és Szűcs Bence, valamint Aleix Gómez Abello a Magyarország – Spanyolország mérkőzésen a Veszprém Arénában 2020. november 4-énFotó: Vasvári Tamás / MTI
Szita Zoltán és Szűcs Bence, valamint Aleix Gómez Abello a Magyarország – Spanyolország mérkőzésen a Veszprém Arénában 2020. november 4-énFotó: Vasvári Tamás / MTI

Az első félidő utolsó három gólját a spanyolok szerezték, és mivel a szünet előtt kettős emberelőnybe kerültek, a második félidő elején felzárkóztak 17-14-re. A spanyolok egyre szigorúbban védekeztek és igyekeztek gyorsabban támadni, ám a magyar válogatott erre is megtalálta az ellenszert, és a 48. percre visszaállította a hétgólos különbséget (28-21).

A hajrában sem változott a játék képe, és bár a legutóbbi két Európa-bajnokság győztesének sikerült kicsit felzárkóznia, a magyar csapat végül 32-29-re nyert.

A mezőny legeredményesebb játékosa Rosta Miklós volt hét góllal, Máthé Dominik ötször talált be. A spanyolok közül Rubén Marchán hat gólt dobott. A meccs legjobbja a magyar csapat kapusa, Mikler Roland volt. A két csapat 37. alkalommal találkozott egymással, 19 spanyol siker és öt döntetlen mellett ez volt a 13. magyar győzelem.

„Nagyon komplett mérkőzést tudtunk játszani, a srácok az utolsó percig nagyon akartak, kitették a szívüket, lelküket a pályára. Mindenki kivette a részét a sikerből. Az volt a legfontosabb, hogy hatvan percen keresztül mi domináltunk” – nyilatkozta Chema Rodríguez, a magyar válogatott edzője. Nagy László hozzátette hogy, a szakmai stáb maximálisan elégedett, mert mindenki felszabadultan játszott és teljesítette az elvárásokat.

A magyar válogatott szombaton 18 órától a horvát válogatott vendége lesz Eszéken. A sorozat negyedik résztvevője Szlovákia. Az Eurokupában rendszerint azok a csapatok indulnak, amelyek már kijutottak a következő Európa-bajnokságra, ezért nem vesznek részt a selejtezősorozatban. A magyarok a szlovákokkal együtt házigazdái lesznek a 2022-es tornának, így az Eb-címvédő spanyolokkal, valamint a legutóbb ezüstérmes horvátokkal játszanak az európai szövetség versenysorozatában jövő májusig.

Eredmény, férfi Eurokupa, 1. forduló:

Magyarország-Spanyolország 32-29 (17-13)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!