Ibrahimović a genetikai csoda: 39 évesen, a koronavírus után is megállíthatatlan

2020. november 3. – 22:33

Ibrahimović a genetikai csoda: 39 évesen, a koronavírus után is megállíthatatlan
Ibrahimović gólja a vasárnapi meccsen – Fotó: lessandro Sabattini / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Azt eddig is tudtuk, hogy Zlatan Ibrahimović különleges futballista, noha nem nyert Bajnokok Ligáját, és nincs érme világ- vagy Európa-bajnokságról. Amit azonban ebben a szezonban nyújt 39 évesen, olyanra még nem nagyon volt példa.

Zlatan Ibrahimović másodszor lett a Milan játékosa idén januárban, miután Los Angelestől elköszönt egy rá jellemző Twitter-bejegyzéssel: „Jöttem, láttam, győztem.” A Twitter fontos szerepet játszik az életében, utánozhatatlan stílusban közli ott a gondolatait, nincs is talán más futballista, aki ennyire tudatosan használja, mindig tudja, hogyan kell a figyelem középpontjába kerülni.

Technikailag viszont tavaly már harmadszor lett a Milané, mert a Barcelonától a 2010–11-es szezonban kölcsönbe került az olaszokhoz, a 2011–12-es idényben lett végleg az ő játékosuk. A Milan akkoriban már kezdett halványodni, a 2007-es Bajnokok Ligája-siker után már nem játszott számottevő szerepet az európai futballban. A svéd csatár el is hagyta Európát, hogy aztán 2020. január 6-án már ismét visszatérjen.

A két előző milánói szezonban sem játszott rosszul, hiszen előbb tizennégy, majd másodjára már huszonnyolc gólt szerzett, de a mostani eredményessége egyedülálló, hiszen négy bajnokin hét gólt vágott. Nyilván ez az ütem aligha tartható, de az olasz bajnokságban ő vezeti a góllövőlistát, a topligákat nézve csak Robert Lewandowski van előtte, és az Everton csatára Calvert Lewin. Kylian Mbappé ugyancsak hét gólnál jár, de neki hét forduló alatt jött össze ez a termés.

A franciák világbajnoka 21 éves, Ibrahimović október 3-án töltötte be a 39-et. Nem elhanyagolható, hogy szeptember 24-én jelentette be, elkapta a koronavírust, így egy darabig nem léphetett pályára, de a kényszerszünet minimális hatással sem volt a teljesítményére.

Az angolok korábbi klasszisa, a szakkommentátorkodó Gary Lineker részvétet is nyilvánított akkor a vírusnak, mondván, nem tudja, kibe kötött bele. Ibra is azt írta, hogy rossz ötlet volt a vírustól, hogy megtámadta őt. Rekordgyorsasággal tért vissza. „Te nem vagy Zlatan” – üzente pár napja egy kampányfilmjében, és ezzel a maszkok használatára igyekezett buzdítani. Nem csak szavakkal harcol, hiszen amikor márciusban a legsúlyosabb volt a helyzet Milánó környékén, akkor százezer eurót ajánlott fel az egészségügyi dolgozóknak.

Ibrahimović a Celtic ellen játszott BL-meccsen a pálya szélén Glasgowban 2020. október 22-énFotó: Mark Runnacles / Getty Images
Ibrahimović a Celtic ellen játszott BL-meccsen a pálya szélén Glasgowban 2020. október 22-énFotó: Mark Runnacles / Getty Images

De térjünk vissza a futballpályára, mert azt régóta tudjuk, hogy Ibrahimovićnak egészen különös adottságai vannak, megvan a kellő sebessége, a ruganyossága, az izomzatának lazasága egyedi. Lövőerejéről pedig Király Gábor is sokat tudna mesélni: amikor 2005-ben egy óriási gólt ragasztott neki lehetetlen szögből a rövidbe, a kapus a kezét sem tudta felemelni. Az Udinese kapuját vasárnap akrobatikus mozdulattal vette be, a negyvenedik év küszöbén az ilyen mozdulatba bele szoktak sérülni az átlagemberek, ő azonnal átlátta, hogy ez az egyetlen esély a gólszerzésre.

„Minek futni, ha tudsz repülni?”

– ezzel a szellemes kifejezéssel, és egy remek képpel illusztrálta a csatornáján, hogy ismét humoránál van. Emblematikus góljánál, amikor 30 méterről ollózott az angolok kapujába, és amiért Puskás-díjat kapott, 255 centi magasan szállt a labda, amikor tökéletesen megrúgta. A vasárnapi találatnál két méter táján találta el. Ha párharcra kényszerült volna ebben a helyzetben, nyilván leszerelik.

Az, hogy Ibrahimović még mindig kivételes futballista, nehéz vitatni, de nézzük meg, miért olyan kivételes, amit művel, és hogyan teljesített eddig ebben az idényben mérkőzésekre lebontva.

  • A Bologna ellen két gól, a második büntetőből – végeredmény: 2-0,
  • Az Internazionale ellen két gól – végeredmény: 2-1
  • A Roma ellen is duplázott – végeredmény: 3-3
  • Az Udinesének egyszer talált be – végeredmény: 2-1

Jól látható, hogy finoman szólva is ő volt a meccset befolyásoló erő, és komoly szerepe van abban, hogy a Milan vezeti a bajnokságot, és idén, ha minden így folytatódik, akkor az áhított Bajnokok Ligája-szereplésért is harcban lesznek. Az Udinese ellen úgy lépett pályára, hogy előtte a Sparta Praha ellen egy félidőt lenyomott az Európa-ligában, de akkor nem talált be, mert ugyan kiharcolt egy büntetőt, de a felső lécre bombázta a labdát.

Ibrahimović a legidősebb az olasz gólszerzők örökranglistáján ezzel együtt is csak a hetedik. Még legalább két szezonban be kellene találnia, hogy az első lehessen, de látva mostani állapotát, ez nem tűnik lehetetlennek. Egy korábbi Milan-játékos van egyébként az élen, Fabio Costacurta, a háromszoros BL-győztes védő első és utolsó gólja között 17 év telt el, összesen háromszor volt eredményes hosszú pályafutása alatt. Ő is az Udinese ellen lőtte utolsó, ranglistát vezető találatát, egy tizenegyest odaadtak neki az utolsó előtti fordulóban épp a rekord kedvéért. Costacurta 41 éves és 131 napos volt gólja idején. A szintén milanos Marco Simone is 40 felett járt már, amikor betalált, Paolo Maldini 39 évesen és 278 naposan jegyezte utolsó gólját. A végig a Romát erősítő Totti negyvenedik születésnapja előtt egy nappal ünnepelhetett.

Ibrahimović gólt szerez a Shamrock Rovers ellen játszott Európa-liga-meccsen 2020 szeptemberébenFotó: Charles McQuillan / Getty Images
Ibrahimović gólt szerez a Shamrock Rovers ellen játszott Európa-liga-meccsen 2020 szeptemberébenFotó: Charles McQuillan / Getty Images

Érdemes egyébként Olaszországon kívül is körülnézni, ha el akarjuk helyezni Ibrahimović teljesítményét, jöjjenek az európai topligák jelenlegi rekorderei.

  • Anglia – Teddy Sheringham (West Ham United) 40 év, 268 nap
  • Franciaország – Benjamin Nivet (Caen), 41 év, 116 nap
  • Németország – Claudio Pizarro (Werder Bremen) 40 év, 227 nap
  • Olaszország – Billy Costacurta (Milan) 41 év 131 nap
  • Spanyolország – Donato (Depor) 40 év 128 nap.

Sheringham az utolsó két szezonjában már csak kétgólos volt, Pizarro pedig az utolsó szezonjában már nem volt eredményes. A rekorderek mögött korszakos, hosszú karrierrel rendelkező játékosok állnak, elsőként emeljük ki Puskás Ferencet, aki még 38 évesen is gólszerző volt a Real Madridban. Lothar Matthäus 1999-ben, 38 évesen egy Freiburg elleni meccsen zárta le 19 éven át tartó gólszerzői karrierjét. A Köln középhátvédje, Morten Olsen 39 éves volt, a walesi Ryan Giggs szintén, amikor utoljára betalált. A kedvencünk a dán kapus, Peter Schmeichel, aki majdnem 38 éves volt már, amikor az Aston Villát erősítette, és előrehúzódott egy szögletnél, és a hosszú saroknál bevágta a rövidbe a lecsorgó labdát az Evertonnak.

Spanyolországban Donato rekordja veszélyben lehet, mert a Betisben a 39 éves Joaqiun még aktív, az Elche ellen (3-1-re nyertek) kezdő volt a hétvégén, igaz, gólja még nem volt idén. Joaquin nevéhez egyébként kötődik egy rekord, az övé a legidősebben elért mesterhármas (38 és 140 nap). Ezt mondjuk Ibra el is veheti tőle, ha ilyen ihletett formában marad, és továbbra is ilyen jól szolgálják ki a társai.

Ibrahimović a válogatott meccsek miatti szünetben pihenhet a következő forduló után, mert lemondott már a válogatottságról, most azonban arról posztolt, hogy rég találkozott a válogatott mezzel, szóval még akár a svéd csapatba is visszatérhet. A svédek kijutottak az Eb-re, nem lenne kis dolog, ha meghívnák. Ha számítanak rá, és még be is talál, akkor az osztrák Ivica Vastić és Gera Zoltán elé kerülne mint az Európa-bajnokságok legidősebb gólszerzője.

Szülővárosában, Malmőben eközben még mindig nem bocsátották meg neki, hogy a klub egyik nagy ellenfelének, a Hammarbynak lett a kisebbségi tulajdonosa, ezért folyamatosan arról jöttek a hírek az utóbbi időben, hogy leöntötték majd ledöntötték, később megcsonkították a szobrát. Milánóban biztosan nem fogják bántani a szobrát, ha ilyen formában marad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!