Egy fogvédő miatt kezdte verni ellenfelét az NFL-játékos

2020. november 2. – 09:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Saints–Bears meccsen az NFL-ben ritkán látott bunyó alakult ki, az izomkolosszus elkapóra pedig továbbra sincs ellenszer. Ez történt az NFL 8. fordulójában vasárnap.

NFL-szinten is ritkán látott bunyó robbant ki a Chicago Bears és a New Orleans Saints meccsén, ahol a Bears elkapója, Javon Wims támadt rá a Saints védőjére, Chauncey Gardner-Johnsonra. Gardner-Johnson szezonjában ez már nem az első eset, hogy magára haragít egy elkapót, korábban épp saját csapattársát, a liga egyik legjobb elkapóját, Michael Thomast tiltották el egy meccsre, amiért edzésen megütötte a védőt.

Ezúttal komolyabb volt a dolog. Ahogy Evan Saacks kinyomozta Twitteren, Gardner-Johnson már a meccs elején elkezdte Wims hergelését azzal, hogy elszedte Wims fogvédőjét, majd a földre dobta azt. Ez volt a kirobbantó ok, ami után hosszan fortyogva Wims azt találta ki bosszúnak, hogy lekever egy hatalmasat Gardner-Johnson sisakjára.

A védő persze nem nagyon vette fel a sisakon át kapott pofont, a csapattársai viszont egyből beszálltak a bunyóba. Végül csak Wimst állították ki, de a folyattásban a Bears egyből eladta a labdát, ami 16-13-as Saints-vezetést eredményezett, majd végül hosszabbításban is a Saints bizonyult jobbnak.

Ismét nagyot villant a Seattle Seahawks 193 centi magas, 104 kilós, szélvészgyors, egyúttal rettenetesen kigyúrt elkapója, DK Metcalf, aki a San Francisco 49ers ellen 27-37-re megnyert meccsen 12 elkapásból 161 yardot és 2 TD-t gyűjtött. Az egyik, 46 yardos touchdownnál a fél védelmet sikerült lefutnia útban a pontszerzéshez – ezzel, illetve az egész napos teljesítményével még az NBA-szupersztár LeBron James elismerését is kivívta.

Nem volt jó napja a Los Angeles Chargersnek, amely az NFL története során az első csapat lett, amely sorban három olyan mérkőzést is elbukott, amin korábban 17 pontos előnyre tett szert. Ezt most a Denver Broncos ellen tették meg, Broncos 5 másodperccel a lefújás előtt fordított, és nyert 31-30-ra.

Furcsa mérkőzésen nyert a Miami Dolphins a Los Angeles Rams ellen: úgy lett 28-17 a végeredmény a Dolphins javára, hogy a Rams háromszor annyi yardot szerzett, mint az ellenfél (471 kontra 145), közel kétszer annyi támadójátékuk volt, és 31 első kísérletet szereztek 8-cal szemben. Eközben pedig csak 4-2-re vesztették el az eladott labdát jelentette mutatót, de amit eladtak, az sokba került – a Dolphins védelme és visszahordó csapatrésze is szerzett 1-1 touchdownt.

Eredmények, NFL, 8. játékhét

Baltimore Ravens-Pittsburgh Steelers 24-28

Buffalo Bills-New England Patriots 24-21

Cincinnati Bengals-Tennessee Titans 31-20

Cleveland Browns-Las Vegas Raiders 6-16

Detroit Lions-Indianapolis Colts 21-41

Green Bay Packers-Minnesota Vikings 22-28

Kansas City Chiefs-New York Jets 35-9

Miami Dolphins-Los Angeles Rams 28-17

Denver Broncos-Los Angeles Chargers 31-30

Chicago Bears-New Orleans Saints 23-26 – hosszabbítás után

Seattle Seahawks-San Francisco 49ers 37-27

Philadelphia Eagles-Dallas Cowboys 23-9

csütörtökön játszották: Carolina Panthers-Atlanta Falcons 17-25

hétfőn játsszák: New York Giants-Tampa Bay Buccaneers

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!