Kiütötték a koronavírus által megtépázott Újpestet, az edző kiakadt

2020. november 1. – 18:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Újpest futballcsapatának fele megfertőződött koronavírussal, a focistákon kívül a teljes szakmai stáb is érintett, így a csapat vezetőedzője, Predrag Rogan is koronavírusos. Elmondása szerint az összes tünet jelentkezett nála, képtelen felkelni az ágyból. A klub ezért kérte az MTK elleni vasárnapi bajnoki elhalasztását. Erre az MLSZ szabályai szerint egy alkalommal van lehetősége van, de az ellenfél hozzájárulása is kell hozzá. Az MTK ezt nem tette meg, ezért az Újpestnek nagyrészt utánpótláskorú játékosokkal kellett kiállnia.



Az MTK döntésén eléggé kiakadt Predrag Rogan. Közleményében azt írta, érthetetlen az MTK hozzáállása, szerinte azzal, hogy nem hajlandóak halasztani, saját játékosaikat és a bajnokságot is veszélybe sodorják.

„Ha valahol igazán léteznie kéne a sportszerűségnek az élet bármely területén, az a sportban kellene, hogy legyen. A koronavírusos idők sok változást hoztak, és egyértelműen látszik, sajnos, hogy az etikai elvek is változnak. Most, amikor arra lenne szükség, hogy maximális megértéssel legyünk egymás iránt, amivel szembesülünk, nevezzük bárminek is, az ‘erő és fölény fitogtatása, a tisztelet hiánya.” - írta.

Az újpesti edző szavaira reagált az MTK. Közleményükben azzal magyarázzák döntésüket, hogy maguk is nehéz helyzetben vannak, több játékosuk is kidőlt hosszabb-rövidebb időre sérülések, betegségek miatt. Másrészt szerintük a versenynaptár is lehetetlenné teszi, hogy elhalasszák a bajnokit, mert nem tudnák mikor pótolni. A válogatott szünet sem lenne alkalmas erre, mert több játékosuk is kerettag a felnőtt és az U21-es csapatnál.

Az MTK végül 4-0-ra nyert az Újpest pályáján, már az első félidőben 3-0 volt a vendégeknek.

Győzelmével az MTK átmenetileg feljött az 5. helyre, az Újpest nyolcadik a 12 csapatos bajnokságban.

Szeptember közepén a Paks kért halasztást koronavírus-fertőzésekre hivatkozva, de a Ferencváros nem ment bele ebbe. A meccset lejátszották, a tartalékos Paks ellen 5-0-ra nyert a címvédő. Az MLSZ azután szigorított a szabályokon, hogy a Puskás Akadémia két meccset is halasztott.

Az NB I-es meccsekre létszámkorlátozás nélkül járhatnak szurkolók, csupán a kötelező maszkviselést kell betartaniuk. A múlt heti közel teltházas FTC-Újpesten ez nem mindig sikerült.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!