15 ezer ember nézte végig a helyszínen a járvány idején, ahogy a Fradi legyőzi az Újpestet

2020. október 24. – 21:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2-0-ra legyőzte hazai pályán a Ferencváros az Újpestet a magyar bajnokságban. A meccs azonban nem a gólokról marad emlékezetes, hanem arról, hogy egy világjárvány idején, a nemrég bevezetett szigorítások ellenére 15 ezer ember nézte végig a Groupama Arénában a mérkőzést.

A Fradi és az Újpest összecsapásai mindig rangadónak számítanak, általában garantált a teltház, azonban a koronavírus-járvány miatt különösen problémásnak tűnt a nézők beengedése. Főleg azután, hogy két nappal ezelőtt a kormány bejelentette, hogy mostantól kültéren is kötelező a maszkviselés. Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmilyen tömegrendezvényt nem lehet tartani hónapok óta, a Fradi-Újpest meccsen a hivatalos nézőszám 15789 volt. A 444 is kiszúrta, hogy a tömött lelátók több részén egyáltalán nem tartották be a kötelező távolságtartást, és a közeli felvételeken az is látszik, hogy sokan nem hordják a maszkot sem. Emiatt kerestük a Fradit és a rendőrséget is, ahogy válaszolnak, frissítjük a cikkünket. Nagyjából hasonló mennyiségű ember lehetett október 23-án az SZFE melletti szimpátiatüntetésen is.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A mérkőzést a Fradi nyerte viszonylag simán, ami úgy különösen nagy szám, hogy a hét közepén még a Barcelona ellen játszottak. Az első gólt a norvég Tokmac Nguen fejelte Lovrencsics beadásából a 40. percben, majd a 60. percben megduplázták a vezetésüket. Mak remek szögletéből az Újpestnek egyszer már óriási gólt szerző Somalia lőtt látványos mozdulattal a hálóba. Az Újpest szépíthetett volna később, de Tallo nem találta el a kaput 11-esből. A meccs végére majdnem kitört a balhé a két csapat között, amikor a korábban csereként beálló Frimpong szabályosan fejen talpalta az Újpest csatárát, Bacsa Patrikot, amiért megérdemelten kiállította a bíró a 92. percben.

A Fradi 2017 óta nem kapott ki hazai pályán, az Újpest pedig 2015 óta nem tud nyerni az ősi rivális ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!