Több mint hétezer szurkoló volt a Fehérvár és a Ferencváros rangadóján
2020. október 31. – 22:21
frissítve
A bajnoki címvédő és első helyen álló Ferencváros idegenben 1-1-es döntetlent játszott a második Mol Fehérvárral az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati rangadóján, írja az MTI.
A fehérvári Mol Arénában több mint hétezer néző követte az első osztály rangadóját, ahol az első percek tapogatózása után a Fehérvár vált kezdeményezőbbé. A Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Ferencváros erejét beosztva, türelmesen játszott. Az első félidő feléig helyzet csak a Fradi kapuja előtt alakult ki, a fehérvári kapusnak nem akadt dolga. A folytatásban is a Vidi támadott jóval többet, a szünet előtt mégis a Ferencváros szerezett vezetést Somália fejesgóljával, 0-1.
A második félidőben felpörögtek az események, pár perc alatt több gólhelyzet volt, mint az első 45 perc alatt. Egy szöglet után Stopira járt közel az egyenlítéshez, fejesét a gólvonal elől tisztázták a védők. Egy percre rá, Funsho Bamgboye buktatása után Nikolics Nemanja büntetőből már nem hibázott, 1-1.
A középkezdés után újra vezethetett volna a Ferencváros, de Marcel Heister nagy helyzetben nem találta el a kaput. Később fölénybe került a Fradi, azonban a kapuk kevésbé forogtak veszélyben. A hajrához közeledve Bamgboye járt közel a győztes gólhoz, ám éles szögből az oldalhálóba bombázott, a túloldalon Oleksandr Zubkov jól helyezett szabadrúgását tenyerelte ki Emil Rockov, így maradt az 1-1-es döntetlen.
A két csapat között maradt az egypontos különbség a tabellán, de a Fradi eggyel kevesebb mérkőzést játszott eddig.
>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<
OTP Bank Liga, 9. forduló:
MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 1-1 (0-1)
Puskás Akadémia FC-ZTE FC 1-2
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1
MOL Fehérvár FC-Ferencváros 1-1
vasárnap játsszák:
Budafoki MTE-Paksi FC 14.05
Újpest FC-MTK Budapest 16.00
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 18.30
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 7 5 2 – 15- 4 17 pont
2. MOL Fehérvár FC 8 4 4 – 21-11 16
3. Budafoki MTE 7 4 1 2 11-10 13
4. Paksi FC 8 3 2 3 12-12 11
5. ZTE FC 9 3 2 4 17-18 11
6. Kisvárda Master Good 7 3 1 3 10-12 10
7. Újpest FC 8 3 1 4 11-17 10
8. Puskás Akadémia FC 8 3 – 5 10-15 9
9. Budapest Honvéd 8 2 3 3 14-14 9
10. MTK Budapest 8 2 3 3 10-13 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 2 5 8-11 8
12. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 11-13 7