1,66 milliárd dollárért vált tulajdonost a Utah Jazz

2020. október 28. – 22:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harmincöt év után új tulajdonosa lesz az NBA-ben szereplő Utah Jazznek, írja az MTI. Az ESPN amerikai hírportál beszámolója szerint a Miller család 1,66 milliárd dollárért (521 milliárd forintért) adta el a klub tulajdonjogát, valamint az együttes otthonát, a Vivint Smart Home Arénát a számítástechnikában érdekelt Ryan Smithnek.

A 40 éves Smith utah-i születésű Jazz szurkoló, Qualtrics nevű szoftvercégét tavaly nyolcmilliárd dollárért értékesítette, a klubbal és annak eddigi vezetésével régóta jó kapcsolatot ápolt. Az adásvételt még az liga igazgatótanácsának is el kell fogadnia, de ez már csak formalitás.

A Miller család tulajdonlása alatt a Jazz 16-szor ért el legalább 50 győzelmet az alapszakaszban, kétszer nyerte meg a nyugati főcsoportot, de a bajnoki cím eddig még nem jött össze: 1997-ben és 1998-ban és a Michael Jordan-féle Chicago Bullstól kapott ki a nagydöntőben. A Jazz az elmúlt négy idényben rájátszásba jutott, az előző szezonban a playoff első körében 3-1-es vezetés után estek ki a Denver Nuggetscel szemben.

Az NBA másik híre, hogy Daryl Morey lesz a Philadelphia 76ers új elnöke. Morey korábban a Houston Rockets GM-je volt, tavaly ősszel a hongkongi tüntetők mellett kiálló Twitter-üzenetével ő robbantotta ki az NBA és Kína között hónapokig elhúzódó kereskedelmi háborút. A 76ers a következő szezonnak új vezetőedzővel vág neki, Brett Brownt a Los Angeles Clipperstől érkező Doc Rivers váltotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!