Az egyetlen helyzet, amikor nem hülyeség az ellenfél TD-jét ünnepelni

2020. október 26. – 07:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az Atlanta Falcons megint győztes helyzetből kapott ki az NFL-ben, de a hatodik fordulóban elszenvedett vereség egészen másképp fájó, mint mondjuk a Cowboys ellen 20 pontos előnyről elbukott meccs: a Falcons saját véletlen touchdownjával hozta helyzetbe az ellenfél Lionst. A Patriots otthon kapott nagy verést, meglepetést okozott a Cardinals.

Kezdjük a hetedik forduló eseményeit a Falcons újabb összeomlásával. Azok után, hogy a szezonban sorban két meccsen is legalább 15 pontos előnyről buktak el, ezúttal saját véletlen touchdownjuk okozta a vesztüket a Detroit Lions ellen.

A Falcons a fordításért támadt alig egy perccel a mérkőzés vége előtt, az állás 16-14 volt a Lions javára. Mivel a Falcons már nagyon közel járt az ellenfél célterületéhez, a touchdown szerzése helyett fontosabb céljuk volt, hogy lepörgessék az órát, és egy három pontot érő mezőnygóllal fejezzék be a mérkőzést, hiszen így garantáltan nyernek. Ehelyett a futójátékosuk, Todd Gurley nem tudta elfojtani az ösztöneit, és ahogy út nyílt előtte, elkezdett átgázolni a Lions védőin. Mire bevillant neki, hogy egy touchdownnal rosszabbul járhatnak, mintha simán csak elesik, már késő volt – próbált ugyan megállni, de pont a gólvonalra rogyott össze. A touchdownnal, illetve az azt követő rúgással ugyan 21-16-os előnybe kerültek, de így lehetőséget kapott a Lions egy nagy hajrára.

A videón látszik, ahogy Gurley próbál még időben összeesni, ahogy az is, hogy a Lions védői kivételesen örülnek a touchdownnak, hiszen tudják, így még van esélyük a győzelemre.

És ezzel az eséllyel éltek is, Matt Stafford bő egy perc alatt végigvezette csapatát a pályán, és a Lions végül T.J. Hockenson 11 yardos elkapásával nyert 23-22-re, hihetetlen izgalmak után.

A Falcons az idei szezonban 99,9%-os (Cowboys), 99,6%-os (Bears) és 95,9%-os (Lions) győzelmi esélyről is bukott már el meccset, ami semmiképp nem jó helyzetet vázol fel.

Szintén nem túl jó a helyzet a New England Patriotsnál, amely sorban harmadik mérkőzését vesztette el vasárnap, ezúttal a San Francisco 49ers múlta őket felül hazai pályán 33-6-ra. Ez a legrosszabb hazai vereség a Patriots szempontjából, amióta 2000-ben átvette a csapat irányítását Bill Belichick, ahogy a 2-4-es szezonkezdet is a leggyengébb a Belichick-érában.

Hogy mennyire nem ment a játék a Patriotsnak, azt jól jelzi, hogy sérülés nélkül cserélték le az irányító Cam Newtont, aki 3 eladott labda mellett is csak 98 passzolt yardig jutott. A helyére beálló Jarrett Stidham sem rázta fel a csapatot, hiszen ő is eladott egy labdát. A túloldalon a futójátékos Jeff Wilson teljesítménye emelhető ki, 17 futásból 112 yardot és 3 TD-t szerzett.

Meglepetésre vereséget szenvedett az eddig megállíthatatlannak tűnő Seattle Seahawks, amely a vasárnap esti, kiemelt mérkőzésen, hosszabbításban botlott az Arizona Cardinals ellen. A 37-34-es végeredménnyel záruló mérkőzésen mindkét irányító, Russell Wilson és Kyler Murray is 3-3 passzolt TD-ig jutott, ám Wilsonnak három eladott labdája volt Murray egyével szemben, ráadásul Murray egy TD-t futva is szerzett.

A mérkőzés leglátványosabb jelenetét a Seahawks hatalmas termetű elkapója, a 193 centi magas, 104 kilós DK Metcalf hozta össze, aki egy eladott labda után bekapott touchdowntól mentette meg csapatát. Wilson passzából a Cardinals védője, Budda Baker indult meg a célterület felé, Metcalf viszont irtózatos sprintet levágva utolérte és szerelni tudta az ellenfelét. A statisztikák szerint Metcalf 114,8 yardot futott a játék során, a maximális sebessége pedig 36,43 km/h volt, ami szédületes tempó.

>>> A Telex további friss cikkeiért kattintsanak ide <<<

Eredmények, NFL, 7. forduló

pénteken játszották: New York Giants–Philadelphia Eagles 21–22

Detroit Lions–Atlanta Falcons 23–22

Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 37–34

Pittsburgh Steelers–Tennessee Titans 27–24

Carolina Panthers–New Orleans Saints 24–27

Buffalo Bills–New York Jets 18–10

Dallas Cowboys–Washington Football Teams 3–25

Green Bay Packers–Houston Texans 35–20

Tampa Bay Buccaneers–Las Vegas Raiders 45–20

San Francisco 49ers–New England Patriots 33–6

Kansas City Chiefs–Denver Broncos 43–16

Jacksonville Jaguars–Los Angeles Chargers 29–39

Seattle Seahawks–Arizona Cardinals 34–37 hosszabbítás után

kedden játsszák: Chicago Bears–Los Angeles Rams

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!