Geoghegan Hart drámai végjátékban nyerte meg a Giro d'Italiát

2020. október 25. – 17:28

Geoghegan Hart drámai végjátékban nyerte meg a Giro d'Italiát
A Giro d'Italiát megnyerő Tao Geoghegan Hart a milánói célban (Fotó: Tim de Waele/Getty Images)

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ineos-Grenadiers mindent vitt a Giro d'Italia utolsó szakaszán. A 15,7 kilométeres időfutamot olasz versenyzőjük, Filippo Ganna nyert, míg az összetettben Tao Geoghegan Hart egy helyet előrelépett, és megszerezte a rózsaszín trikót. Valter Attila élete első háromhetesén a 27. helyen zárt.

A Giro utolsó szakasza előtt korábban sosem látott helyzet állt elő, két versenyző másodpercre ugyanannyi idővel állt az élen húsz szakasz és 3345 kilométer teljesítése után. Szombaton Tao Geoghegan Hart nyerte a hegyibefutót, és az ezért járó bónusz másodpercekkel beérte Jai Hindleyt. Az ausztrál bringásnak a nap előtt még három másodperc előnye volt, amit egy részhajráért járó bónusszal négyre vitt fel, de ezt egalizálta a célba előtte beguruló Geoghegan Hart. Hindley a korábbi két időfutamnál mért töredék másodpercekkel volt jobb, ezért kapta meg a rózsaszín trikót. A vasárnapi zárószakasz rövidsége és az időkülönbségek miatt csak kettejüknek volt esélyük, hogy megnyerjék az idei Girót, de Wilco Kelderman harmadik helye is elég biztosnak tűnt.

A korábbi eredmények alapján Geoghegan Hart számított jobb időfutamosnak, de a legutoljára induló Hindley is fogadkozott, hogy élete legjobbját fogja nyújtani a 15,7 kilométeren. Neki annyi előnye lehetett, hogy kaphatott információt az előtte startoló ellenfele részidejeiről. Igaz, hivatalosan csak egy pontnál, 10,3 kilométernél mértek részidőt. A pálya szinte teljesen sík volt, és nem is túl technikás, ami szintén a jobb időfutamosoknak kedvezett.

A két bringás különmeccse az első kilométereken még kiélezett volt, nem változott közöttük a különbség. Öt kilométer után viszont már Geoghegan Hart felé billent a mérleg, 4-5 másodperces előnyben volt ekkor. Az időmérő pontnál már eldőlni látszott a verseny, a brit 22 másodperccel volt gyorsabb, már csak nyeregben kellett maradnia a célig. Nem kockáztatott, de így is növelni tudta az előnyét, a végén 39 másodpercet adott Hindleynek, és ezzel természetesen a rózsaszín trikót is megszerezte. Kelderman egy nem túl erős időfutammal is megőrizte harmadik helyét összetettben.

Geoghegan Hart eredetileg Geraint Thomas segítőjének érkezett, de az Ineos kapitánya egy bizarr baleset miatt már a harmadik szakasz után feladta a Girót. Úgy tűnt, hogy az Ineso szakaszgyőzelmekkel kárpótolhatja magát, de a verseny második felében már egyre jobban bízhattak egy jó összetett szereplésben. Geoghegan Hart rendkívül erős volt a hegyeken, két szakaszt is meg tudott nyerni a 25 éves bringás.

Az időfutam legnagyobb favoritja Filippo Ganna volt, aki a szeptember végi világbajnokság után az idei Giro két korábbi egyenkénti indításos szakaszát is megnyerte. Gannában a harmadik hét végére is sok maradt, nagyon simán megnyerte az etapot. A 10,3-as ellenőrzőpontnál már 20 másodperces előnye volt az addig élen álló Victor Campenaertsszel szemben. A célig ezt csak tovább növelte, 32 másodpercet vert a belga bringásra. Campenaerts második helye is veszélyben volt, Rohan Dennis volt nagyon közel hozzá, de végül 8 tizedmásodperccel lassabb volt, az ausztrál így csak a harmadik lett.

Valter Attila a Giro d'Italia 21. szakaszánFotó: Tim de Waele/Getty Images
Valter Attila a Giro d'Italia 21. szakaszánFotó: Tim de Waele/Getty Images

Valter Attila a szakasz előtt azt mondta, hogy túl nagy jelentősége nincs számára a zárószakasznak, de azért oda fogja tenni magát, amennyire lehet. A CCC bringása kiegyensúlyozott időfutamot ment, a 41. helyen zárta a szakaszt 18:55-ös idejével. Az összetettben megvédte a 27. helyét élete első háromhetes körversenyén.

A Vueltán is az Ineos ünnepelt

A spanyol háromhetes hatodik szakaszát az Astana kerekese, a spanyol Ion Izagirre nyerte meg egy szökés végén. Az eredeti tervek szerint Franciaországban, a Tourmalet hegyen lett volna a befutó, de a járványügyi előírások miatt spanyol területen kellett kijelölni az átszabott etap célját, így az Aramón Fomigalón a hegyi befutó. A bringások pocsék időben, szakadó esőben tekertek. Ez tehetett be az eddig élen álló Primoz Roglicnak is, aki közvetlen riválisaitól 43 másodpercet kapott az emelkedőn, így összetettben visszacsúszott a negyedik helyre. Az élre az Ineos bringása, Richard Carapaz állt, Hugh Carty (EF) 18, Dan Martin (Israel Start-Up Nation) 20 másodpercre van tőle.

Eredmények:
21. szakasz, Cernusco sul Naviglio–Milánó 15,7 km (időfutam)
1. Filippo Ganna (olasz, Ineos-Grenadiers) 17:16,55
2. Victor Campenaerts (belga, NTT) 17:48,08
3. Rohan Dennis (ausztrál, Ineos-Grenadiers) 17:48,87

....41. Valter Attila (magyar, CCC) 18:55,21

Összetett:
1. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos-Grenadiers) 85:40:
2. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 39 másodperc hátrány
3. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) +1:29

...27. Valter Attila (magyar, CCC) + 1:30:12

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!