Hamilton óriási izgalmak után után, nagy húzással nyerte a portugál időmérőt

2020. október 24. – 16:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lewis Hamilton az utolsó utáni pillanatban, a surranópályán előzte meg Valtteri Bottast és Max Verstappent a Portugál Nagydíj első rajtkockájáért.

30 perc csúszással indult a 2020-as Portugál Nagydíj időmérője, mert elhúzódott egy kisebb karbantartási munka a 14-es kanyarban, ahol Sebastian Vettel Ferrarija tépett fel egy lehegesztett csatornafedelet még a harmadik szabadedzésen.

Korábban nem volt gond a csatornafedelekkel a Forma–1-ben most debütáló algarvei versenypályán, a kanyarokkal, illetve azok szabályos bevételével viszont igen: a három, összesen 4 órát felölelő gyakorlás során 149 köridőt kellett törnie a versenybíróknak amiatt, mert a pilóták 4 kerékkel lecsúsztak az 1-es és a 4-es kanyarban. 125 időtörlés a pénteki edzéseken jött, ezek után picit módosítottak a pálya határain, de még így sem sikerült mindenkinek megfelelően alkalmazkodni a harmadik szabadedzésre, ami fokozott óvatosságra, és így akár sebességvesztésre inthette a pilótákat az időmérőn.

A kellő óvatosságnak köszönhetően egy pilóta idejét sem törölték az időmérő első harmadában, ahol a Williamset vezető George Russell okozott meglepetést, hiszen a 15. helyen továbbjutó volt a két Alfa Romeót, a két Haast, illetve saját csapattársát, Nicholas Latifit előzve.

Az időmérő második harmadában (Q2) kicsit szétszakadtak a csapatok: amíg a Renault két versenyzője a továbbjutás határát jelentő 10-11. helyeken ragadtak – Daniel Ricciardo jutott tovább még úgy is, hogy az utolsó mért köre közben megpördült, és a kocsi hátával a gumifalnak csúszott a sóderágyon át –, addig a Racing Pointnál, az AlphaTaurinál és a Ferrarinál is elég nagy különbség alakult ki a két versenyző között. A három említett csapatnál Lance Stroll, Danyiil Kvjat és Sebastian Vettel nem jutottak tovább, utóbbit ráadásul Russell is megelőzte a Williamsszel, ami nem vet túl jó fényt a négyszeres világbajnokra.

> > > > > > Kattintson ide a legfrissebb hírekért! < < < < < <

A Q2-ben megindult a taktikázás is, aminek következtében az első 10 pilóta közül Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Charles Leclerc is a közepes keverékű, lassabb, de strapabíróbb gumin kezdhetik majd a futamot.

Az utolsó, mindenről döntő harmadban hajszálnyi, 47 ezredes különbség választotta el a Mercedes két pilótáját az élen, az a Bottas vezetett, aki mindhárom szabadedzést behúzta. Szorosan követte őket Max Verstappen a Red Bullban, de már az első mért körökből érezhető volt, hogy a két Mercedes között dől el az időmérő.

Mivel az időmérő legvégére a szél miatt annyit változott a pálya állapota, hogy mindenki lassult a gyorsulás helyett, a Mercedes váratlant húzva a leggyorsabb gumikeverék helyett a közepeset tette fel Hamilton és Bottas kocsijaira. A lépés bejött, de nem kis drámával: Hamilton elsőre Bottas elé ugrott, de közben mind Bottas, mind a lágy gumikon kihajtó Verstappen megelőzték a címvédőt. Csakhogy az utolsó etapra meglepően korán kiinduló Hamilton eközben meg tudott kezdeni még egy gyors kört, amin 1 tizeddel mindenkinél gyorsabb tudott lenni, szó szerint az utolsó utáni pillanatban begyűjtve az első rajthelyet.

Lewis Hamilton, mögötte Valtteri Bottas a Portugál NagydíjonFotó: Jorge Guerrero / Reuters
Lewis Hamilton, mögötte Valtteri Bottas a Portugál NagydíjonFotó: Jorge Guerrero / Reuters

Hamilton ezzel közel került ahhoz, hogy a vasárnap 14.10-kor rajtoló Portugál Nagydíjon egy esetleges futamgyőzelemmel F1-rekordot döntsön, hiszen a 92. futamgyőzelmére hajt. A második rajthelyet Bottas, a harmadikat Verstappen szerezte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!