F1: Grosjean és Magnussen is távozik a Haastól

2020. október 22. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt szezon után, az idény végén távozik az amerikai Haas csapattól Romain Grosjean, jelentette be a pilóta saját Facebook-oldalán. A francia pilóta után nem sokkal csapattársa, Kevin Magnussen is jelezte, 2021-ben már ő sem lesz a Haas versenyzője.

A francia versenyző azt írja, hogy az indulástól fogva az F1-be újoncként érkező amerikai csapat tagja volt, sok jót és rosszat is megélt velük, miközben az eddigi 92 futamán 110 pontot szerzett, de nem is ezekre a legbüszkébb, hanem arra, hogy talán sokaknak segített a csapatnál, miközben ő is jobb versenyzővé vált.

Ezekre nagyobb büszkeséggel tekint vissza, mint a 2016-os szezon eleji őrült versenyekre – amikor egy hatodik és egy ötödik hellyel indította el a Haas F1-karrierjét –, vagy épp a 2018-as Osztrák Nagydíjon megszerzett negyedik helyére.

A most 34 éves Grosjean 175 F1-futamon indult, 2009-ben a Renault-nál kezdett, majd maradt a jogutód Lotus pilótája. Velük szerezte meg eddigi pályafutása legjobb eredményeit, két második hely mellett nyolc harmadik helye is volt a Lotusszal.

Romain Grosjean és Kevin Magnussen a 2020-as Orosz Nagydíj előtti sajtótájékoztatónFotó: FIA Handout / Reuters
Romain Grosjean és Kevin Magnussen a 2020-as Orosz Nagydíj előtti sajtótájékoztatónFotó: FIA Handout / Reuters

Bár Grosjean csak arról ír, hogy a Haastól vesz búcsút, szinte biztos, hogy a Forma–1-ből is végleg távozik, ugyanis nincs túl sok szabad hely már a 2021-es szezonra. Amikor az elmúlt futamok alkalmával a jövőjéről kérdezték, elismerte, hogy a Peugeot endurance-vb-s projektje, az új hipersportautós szabályokra készített kocsija érdekelné, amivel a Le Mans-i 24 órás versenyen is részt vehetne. Emellett az elektromos sorozatban, a Forma–E-ben is el tudná képzelni magát.

Az eddig 113 F1-futamon induló 28 éves Magnussen 2014-ben a McLarennél kezdte pályafutását a Forma–1-ben. 2016-ban a Renault, majd 2017-től a Haas pilótája volt. Eddigi legjobbja egy második hely a 2014-es Ausztrál Nagydíjon, ami a legelső versenye volt az F1-ben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a dán pilóta számára hol lehet jövő.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!