A Girón és a Vueltán is szlovén bringás volt a legjobb

2020. október 20. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovén Jan Tratnik szökésből szerzett győzelmével indult a harmadik hét a Giro d'Italián, a 16. szakaszon Valter Attila a 60. helyen ért célba. Ezzel egy napon elkezdődött a Vuelta a España spanyol körverseny is, aminek 1. szakaszán szintén szlovén győzelem született. A topfavorit és címvédő Primoz Roglic nyerte a baszkföldi etapot.

A hétfői pihenőnapon 492 koronavírustesztet végeztek el a Giro versenyzőin és stábtagokon, ezek közül kettő lett pozitív. Az UAE Team Emirates kolumbiai sprintere, Fernando Gaviria már másodszor kapta el a koronavírust, először még februárban, az emirátusoki UAE Touron. Gaviria tünetmentes, de így sem folytathatta a versenyt, a negatív tesztet produkáló csapattársai viszont igen. A másik pozitív tesztet a francia AG2R La Mondiale csapat egyik stábtagja produkálta.

Kedden a 16. szakasszal elkezdődött a Giro d’Italia utolsó hete. A verseny második leghosszabb, 229 kilométeres szakasza Udinéból indult és San Daniele del Friuliban ért véget. Az etap utolsó 83 kilométere egy körpályán volt, ahol a versenyzőknek háromszor kellett megmászni a harmadik kategóriás, átlagosan 9 százalékos meredekségű Monte di Ragogna emelkedőt.

A verseny elején egy óriási, 28 fős szökés szakadt el a főmezőnytől, az AG2R négy versenyzővel volt ott az elmenésben, ahogy a hegyi pontverseny két fő esélyese, a kék trikós Giovanni Visconti (Vini Zabù–KTM) és Ruben Guerreiro (EF Pro Cycling) is szökött. A szakasz előtt Viscontinak 118, Guerreirónak 87 pontja volt, a szakasz hegyein így nagyot meccseltek egymással, összességében a portugál csak egy ponttal tudott közelebb kerülni Viscontihoz a nap végén.

Jan Tratnik a Giro d'Italia 16. szakaszán 2020. október 20-ánFotó: Luca Bettini / AFP
Jan Tratnik a Giro d'Italia 16. szakaszán 2020. október 20-ánFotó: Luca Bettini / AFP

80 kilométerre a céltól már nyolc perc fölött volt a szökevények előnye, a főmezőnyt egyik csapat sem akarta igazán vezetni, így hamar eldőlt, hogy a szakaszgyőztes a szökevények közül kerül ki. Bő 50 kilométerre a befutótól Manuele Boaro (Astana) és Jan Tratnik (Bahrain-McLaren) próbálkozott először támadással, a Monte di Ragogna második megmászásánál a szlovén leszakította Boarót, így egyedül maradt elől. Az utolsó körben Ben O'Connor (NTT Pro Cycling) még fel tudott rá zárkózni, de Tratnik a céltól pár száz méterre indított egy utolsó támadást, amivel leszakította az ausztrált, és néhány másodperc előnnyel megnyerte a szakaszt. A harmadik Tratnik csapattársa, az olasz Enrico Battaglin lett.

Az összetett esélyesek csoportja közel 12 perces hátránnyal ért célba, a rózsaszín trikós Joao Alemida (Deceuninck-Quick Step) a végén néhány méterrel el tudott szakadni riválisaitól, amivel két másodperc előnyt szerzett. Valter Attila (CCC) 13:54 perces hátránnyal, a 60. helyen fejezte be a szakaszt, az összetettben két helyet hátracsúszott, így most a 24. helyen áll. Szerdán egy 203 kilométeres hegyi szakasszal folytatódik az olasz körverseny.

Eredmények:
16. szakasz, Udine-San Daniele del Friuli, 229 km

1. Jan Tratnik (szlovén, Bahrain-McLaren) 6:04:36 óra

2. Ben O'Connor (ausztrál, NTT Pro Cycling) + 7 másodperc hátrány

3. Enrico Battaglin (olasz, Bahrain-McLaren) + 1:14 perc hátrány

4. Kamil Malecki (lengyel, CCC) azonos idővel

5. Ben Swift (brit, Ineos Grenadiers) a. i.

... 60. Valter Attila (CCC) + 13:54 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck-Quick-Step) 65:45:08 óra

2. Wilco Kelderman (holland, Team Sunweb) + 17 másodperc hátrány

3. Jai Hindley (ausztrál, Team Sunweb) + 2:58 perc hátrány

4. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) + 2:59 p h.

5. Pello Bilbao (spanyo, Bahrain-McLaren) + 3:12 p h.

… 24. Valter Attila (CCC) + 36:27 p h.

A topfavorit győzelmével indult a Vuelta

A spanyol-francia határ mentén fekvő Irunból rajtolt a spanyol háromhetes körverseny, a Vuelta a España. Az esős, szeles baszkföldi szakasz első fele a tengerparton és annak közelében zajlott. A 173 kilométeres etap közben három harmadik kategóriás emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát, majd az első kategóriás hegyen, az Arratén 545 méter magasan a befutó várt a mezőnyre.

Az összetett győzelemre pályázóknak így már a nyitószakaszon meg kellett muataniuk magukat. A nap ötfős szökését nem engedték el három percnél nagyobb előnnyel, és az utolsó előtti emelkedőn be is fogták őket. A hétszeres Grand Tour-győztes Chris Froome (Ineos Grenadiers) az utolsó húsz kilométert megkezdve már a sor végének elcsípéséért harcolt, miközben elöl csapattársai diktálták a tempót.

Primoz Roglic a Vuelta a España 1. szakaszán 2020. október 20-ánFotó: Ander Gillenea / AFP
Primoz Roglic a Vuelta a España 1. szakaszán 2020. október 20-ánFotó: Ander Gillenea / AFP

Az utolsó hegyen a magas iramtól sorra szakadtak le a jó hegyimenők, majd az utolsó öt kilométeren az amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) támadásai szakították szét végképp a sort. Nyolcan maradtak elöl, az előzetesen az összetett sikerre esélyesnek tartott versenyzők közül a 2018-as Vueltán második spanyol Enric Mas (Movistar), a tavalyi Girón első ecuadori Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) és a címvédő szlovén Primoz Roglic (Jumbo-Visma) tekert az élmezőnyben. A nézők elől lezárt Arrate hegy utolsó kilométeréhez érve a Tour de France-t egy hónapja az utolsó előtti szakaszon elbukó Roglic indított, és külön idővel előzte meg riválisait. Másodikként Carapaz, harmadikként az ír Dan Martin ért célba. (MTI)

Eredmény:
1. szakasz, Irun-Arrate, 173 km:

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:22:34 óra

2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) + 1 másodperc hátrány

3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel

4. Esteban Chaves (kolumbiai, Mitchelton-Scott) a. i.

5. Felix Großschartner (osztrák, Bora-Hansgrohe) a. i.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!