A 3-0-s előny sem volt elég a győzelemhez Mourinho csapatának

2020. október 18. – 20:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Tottenham egy félidő után már 3-0-ra vezetett a West Ham United ellen a Premier League 5. fordulójában, de José Mourinho csapatának ez is kevés volt a győzelemhez, a hosszabbításban a West Ham egy hatalmas bombagóllal kiegyenlített.

A meccs nem is kezdődhetett volna jobban a Tottenhamnak, már az első percben vezetést szereztek, Harry Kane 40 méteres indítása után Szon Hungmin lőtt gólt. Hét perccel később Szon adott gólpasszt Kane-nek, az angol válogatott csatár a tizenhatoson kívülről lőtte ki a kapu alsó sarkát. A 16. percben Sergio Reguilon húzott el a bal szélen, majd középre ívelte a labdát, Kane pedig közelről a hálóba fejelt.

A 82. percig úgy tűnt, hogy José Mourinho csapata könnyedén nyeri a londoni rangadót, de egy szabadrúgás után a West Ham védője, Fabian Balbuena teljesen szabadon fejelhetett a Tottanham kapujába, amivel teljesen megváltoztatta a meccs alakulását. A West Ham támadásban maradt, és a 85. percben újra betalált. A szélső Vladimir Coufal tört be a tizenhatoson belülre, a középre lőtt labdáját Davinson Sanchez szögletre akarta fejelni, de ehelyett a saját kapujába csúsztatta azt.

Manuel Lanzini gólja a Tottenham-West Ham United mérkőzésen 2020. október 18-án, LondonbanFotó: Clive Rose / Reuters
Manuel Lanzini gólja a Tottenham-West Ham United mérkőzésen 2020. október 18-án, LondonbanFotó: Clive Rose / Reuters

Fél perccel a négyperces hosszabbítás vége előtt – Lukasz Fabianski kapus kivételével – az összes West Ham-játékos a Tottanham kapuja előtt tömörült. A Spurs védő nem tudtak rendesen felszabadítani, a labda a tizenhatoson kívül várakozó Manuel Lanzini elé csorgott, az argentin középpályás pedig 25 méterről, állítgatás nélkül lőtt kapura. Az óriási erejű bombája pont a felső sarokban kötött ki. Hugo Lloris ugyan még bele tudott ütni a labdába, de az a felső lécről így is a kapuba pattant.

Öt forduló után a Tottenham 8 ponttal a hatodik helyen áll, a West Ham eggyel kevesebb pontot gyűjtött, amivel a nyolcadik az angol első osztályban.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Premier League, 5. forduló:

Tottenham Hotspur-West Ham United 3-3 (3-0)
Sheffield United-Fulham 1-1 (0-0)
Crystal Palace-Brighton 1-1 (1-0)
Leicester City-Aston Villa 0-1 (0-0)

szombaton játszották:
Newcastle United-Manchester United 1-4 (1-1)
Manchester City-Arsenal 1-0 (1-0)
Chelsea-Southampton 3-3 (2-1)
Everton-FC Liverpool 2-2 (1-1)

hétfőn játsszák:
West Bromwich Albion-Burnley 18.30
Leeds United-Wolverhampton Wanderers 21.00

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!