WTCR: Tassi a legjobb magyar a Hungaroringen

2020. október 17. – 16:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tassi Attila egy 5. és egy 2. rajthelyet hozott ki a hungaroringi időmérőn taroló Hondából. A technikai problémával küzdő Michelisz Norbert csak a 16. lett, Boldizs Bence élete legjobbjával meg tudta előzni a címvédőt, majd egy pole pozíciót is megörökölt.

A Hondát vezető Tassi Attila szerepelt a legjobban a négy magyar pilóta közül a Hungaroringen: a 21 éves pilóta egy ötödik és egy remek második helyet szerzett a szombati időmérőn.

A Honda erejét jól jelzi, hogy az időmérő utolsó harmadába jutó 5 pilóta közül 4 az övék volt, és a harmadik futamra az első négy rajthelyet is bezsebelték.

Tassi Attila a WTCR 2020-as hungaroringi időmérőjénFotó: Xavi Bonilla / FIA WTCR / DPPI Media
Tassi Attila a WTCR 2020-as hungaroringi időmérőjénFotó: Xavi Bonilla / FIA WTCR / DPPI Media

Tassi mellett jól szerepelt a Zengő Motorsport is, Mikel Azcona egy második és egy 5. hellyel zárta a szombatot – ez lehetett volna jobb is, de az időmérő legvégét elrontotta. Boldizs Bence WTCR-pályafutása során először a Q2-be jutva élete eddigi legjobb időmérős eredményét érte el, majd Gilles Magnus későbbi büntetésével a második, fordított rajtrácsos futam pole pozícióját is megörökölte. Kismarty-Lechner Gábor mindhárom versenyen az utolsó, 22. helyről kezd majd.

A Hyundai nem tudta megismételni a nyirkos, végig nedves időmérő alatt a Slovakia Ringen elért eredményeit, a szabadkártyával induló Manuel José Sapaggal kiegészülve 5 autóval induló márka egyetlen autója sem fért be a legjobb 12-be, vagyis egy továbbjutójuk sem volt az időmérő első szakaszából. A dél-koreai márka legjobbja a 13. helyet megszerző Luca Engstler lett, a címvédő bajnok Michelisz Norbert csak a 16. lett, így mindhárom futamot a pontszerző helyeken kívülről kezd majd.

A Slovakia Ringhez hasonlóan a Hungaroringen is 3 futamot rendeznek majd. A három pole pozíción Esteban Guerrieri (Honda), a büntetés után a fordított rajtrácsos futamot az élről kezdő Boldizs Bence (Cupra) osztoztak, a bajnoki címért harcban levő Guerrieri két pole pozíciót is szerzett magának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!