Giro: tovább növelte előnyét a versenyt vezető 22 éves portugál bringás

2020. október 16. – 18:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz Diego Ulissi nyerte a Giro d'Italia 13. szakaszát, a mezőnyhajrában centikkel előzte meg a rózsaszín trikós Joao Almeidát. Valter Attila a 39. helyen ért célba, az összetett versenyben pedig a 22. helyen áll.

A pénteki, Cervia és Monselice közötti 192 kilométeres etap szinte teljesen sík volt, ám az utolsó 33 kilométeren belül két negyedik kategóriás emelkedő is volt, amik túl meredekek voltak a klasszikus sprintereknek. A nap szökése hétfős volt, benne a Lotto-Soudal fiatal belga versenyzőjével, a fehér trikót is sokáig viselő Harm Vanhouckéval.

A főmezőnyt Peter Sagan csapata, a Bora-Hansgrohe vezette, amivel az volt a céljuk, hogy a rövid, de nagyon meredek emelkedőkön leszakítsák a ciklámen trikót visleő Arnaud Démare-t (Groupama-FDJ). Az első emelkedőn ez is sikerült, de Démare a csapata segítségével még vissza tudott zárkózni. A második domb viszont már Sagannak is sok volt, csak az összetett győzelemre esélyesek és segítőik szűk csoportja maradt elől, akik időközben utolérték a szökevényeket is. Valter Attila is ekkor szakadt le az élmezőnyről.

A Giro d'Italia 13. szakaszának befutója 2020. október 16-án, MonselicébenFotó: Luca Bettini / AFP
A Giro d'Italia 13. szakaszának befutója 2020. október 16-án, MonselicébenFotó: Luca Bettini / AFP

A sprintben az olasz Diego Ulissi (UAE-Emirates) volt a leggyorsabbnak, így már a második szakaszát nyerte az idei Girón. A másodikként a rózsaszín trikós Joao Almeida (Deceuninck-Quick Step) lett, a 22 éves portugál bringás alig maradt le Ulissitől, és célfotóval előzte meg a harmadik Patrick Konradot (Bora-Hansgrohe), ezzel az időjóváírásnak köszönhetően még hat másodperccel növelte előnyét riválisai előtt, akik mind azonos idővel értek be. Valter 41 másodperc hátránnyal 39. lett, az összetettben a 22. helyen áll. Szombaton egy 34 kilométeres egyéni időfutammal folytatódik az olasz körverseny. (MTI/Telex)

A Telex friss híreit itt találja >>>

Eredmények:
13. szakasz, Cervia-Monselice, 192 km:

1. Diego Ulissi (olasz, UAE) 4:22:18 óra

2. Joao Almeida (portugál, Deceuninck-Quick Step) azonos idővel

3. Patrick Konrad (osztrák, BORA-hansgrohe) a. i.

4. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Greandiers) a. i.

5. Mikkel Frølich Honoré (dán, Deceuninck-Quick Step) a. i.

...39. Valter Attila (CCC) + 41 másodperc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck-Quick Step) 53:43:58 óra

2. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 40 másodperc hátrány

3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) + 49 mp h.

4. Domenico Pozzovivo (olasz, NTT) + 1:03 perc hátrány

5. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) + 1:07 p h.

...10. Jakob Fuglsang (dán, Astana) + 2:26 p h.

...22. Valter + 25:23 p h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!