Milák Kristóf koronavírusos, tünetei is voltak

2020. október 14. – 18:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világbajnok és világcsúcstartó úszó, Milák Kristóf is koronavírusos volt, erről edzője, Selmeci Attila beszélt az Inforádiónak. Három héttel ezelőtt rosszul lett, utána a teszt kimutatta, hogy pozitív.

Miláknak voltak tünetei is, belázasodott, feküdt és legyengült, edzője szerint jelentős mennyiségű izmot veszített. A 10 napos karantén megviselte, ez alatt nem szívesen beszélt senkivel, bezárkózott. Az olimpia elhalasztása mellett a betegséget is nehezen viselte.

A 20 éves Milákra hétfőn kardiológiai vizsgálat vár, utána kezdhet el edzeni, ha nincsenek szövődményei a fertőzésnek. Kicsit már mozoghatott, de nagyon óvatos lehet csak terhelni. A Duna Arénában rendezendő ISL-versenyről jó eséllyel távol kell maradnia.

Milák Kristóf pillangózik a tavalyi világbajnokságon, ahol nagy győzelmet ért elFotó: FRANÇOIS-XAVIER MARIT / AFP
Milák Kristóf pillangózik a tavalyi világbajnokságon, ahol nagy győzelmet ért elFotó: FRANÇOIS-XAVIER MARIT / AFP

Selmeci olvasta a vízilabdázó, Tóth Kristóf történetét, akinek a tüdejét támadta meg a vírus, és tüdőembóliája volt. „Összeteszem a két kezem, ha ezt Kristóf megússza, és remélem szép lassan, regenerálódni fog” – mondta Selmeci.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!