Akkora a járvány Csehországban, hogy a focit is felfüggesztik

2020. október 13. – 20:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány második hulláma miatt felfüggesztették a cseh labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának mérkőzéseit, írja az MTI. A liga keddi közleménye szerint mindkét sorozat a hetedik fordulótól folytatódik majd, amint lehetséges lesz majd újra meccseket rendezni.

A csapatok közös edzését pedig az új egészségügyi szabályoknak megfelelően tartanák meg, erről egyeztetni akarnak Andrej Babiš miniszterelnökkel és Roman Prymula egészségügyi miniszterrel is. Dusan Svoboda, a liga elnöke szerint az idei cseh futballszezont le tudják majd játszani, cserébe rövidebb lesz majd a téli szünet. Az viszont kérdéses, hogy az Európa-ligában játszó cseh csapatok (a Sparta Praha, a Slavia Praha és a Slovan Liberec) hogyan fognak majd pályára lépni európai ellenfeleik ellen – az UEFA ligája ugyanis a jövő héten kezdődik.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Csehországban a járvány gyorsabban terjed, mint bárhol máshol Európában, írja a BBC prágai tudósítója. Múlt pénteken egy nap alatt több mint 8600 új koronavírusos esetet regisztráltak, és kedden is 4310 új esetet jelentett a cseh kormányzat honlapja. Bár a járványnak eddig 1097 halálos áldozata volt az országban, Babiš miniszterelnök szerint kormánya nem követett el „nagyobb hibát” a második hullám kezelésében.

Szerdától viszont szigorítanak az egészségügyi szabályokon, ami miatt bezárják az általános iskolákat, a klubokat, a bárokat és az éttermeket, gyülekezni pedig egyszerre csak hat főnek lesz szabad. A tervek szerint az ország részleges lezárása november 3-ig tart majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!