Messi értéke 40 millió euróval csökkent

2020. október 13. – 13:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokat veszített futballpiaci értékéből 2020-ban több világsztár is a spanyol futballbajnokságban, a La Ligában – derül ki a Transfermarkt.com összeállításából.

A listát a Real Madrid támadója, Eden Hazard vezeti, aki egy gyenge és sérülésektől súlyosbított idénye után 120 millióról 60 millió euróra esett vissza.

Lionel Messi értéke is sokat romlott, a Barcelona nem túl jó szezonja után, 140 helyett már csak 100 milliót ér a piacon az elemzés szerint. „Messi éppen hogy csak meg tudta tartani kilencszámjegyű értékét. A csillagászati fizetésével és a Barca átigazolási-igényével egyik klub sem tud versenyezni, még mindig a La Liga legértékesebb játékosa. Ha Messi ingyen távozhat a nyáron, először is olyan klubot kell találnia, ami teljesíti fizetési igényét. Szurkolói szempontból pedig az a vágy, hogy a Barcelonában fejezze be karrierjét” – mondta Tobias Blaseio, a Transfermarkt spanyolországi vezetője.

A Barcelona csapatként is sokat veszített értékéből, összesen 44,15 milliót csökkenést könyvelhettek el. A csapat értéke 900 millió alá került, 879 milliós értékével a harmadik a ranglistán. A barcás Sergi Roberto értéke felé veszítette el, 40-ről 20-ra csökkent, Griezmann 16 millióval ér kevesebbet, Sergio Busquets 13-mal, míg Samuel Umtiti 12-vel.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!