Wenger: A futballnak meg kell szabadulni a Nemzetek Ligájától

2020. október 11. – 14:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Arséne Wenger, az Arsenal korábbi vezetőedzője szerint a futballnak meg kell szabadulnia a Nemzetek Ligájától, írja az MTI.

„Ha az utcán megkérdeznénk az emberektől, mi a lényege a Nemzetek Ligájának, nem sokan tudnák megmagyarázni. Meg kell szabadulnunk a Nemzetek Ligájától, és egyértelműbb, mindenki számára érthető versenysorozatot kell találnunk” – nyilatkozta a német Bild am Sonntag című lapban Wenger, aki jelenleg a nemzetközi szövetség (FIFA) fejlesztési testületét vezeti.

A Nemzetek Ligája valóban nem könnyen követhető, hiszen a sorozat több ligára, és a ligákon belül is több csoportra oszlik. A sorozatból néhány csapat az Európa-bajnokságra is ki tud jutni, míg a ligák között lehet szintezni.

Törökország-Magyarország Nemzetek Ligája-meccs szeptember 3-án (Sercan Kucuksahin/AFP)
Törökország-Magyarország Nemzetek Ligája-meccs szeptember 3-án (Sercan Kucuksahin/AFP)

Szerinte a lehető legkevesebb versenysorozatra van szükség, ezért remek megoldást jelentene, ha a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is kétévente rendeznék meg. Wenger úgy gondolja, egyik torna hírneve sem sérülne, amiért gyakrabban kerülne rá sor.

„A hírnév a minőséggel függ össze. Az emberek évente nézik a Bajnokok Ligája meccseit is” – indokolt a francia edző.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!