Hamilton befogta Schumachert, 91 futamgyőzelemnél jár

2020. október 11. – 16:15

frissítve

Hamilton befogta Schumachert, 91 futamgyőzelemnél jár

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába indult csak a második helyről, végül meglehetősen simán nyerte meg a 2020-as Eifel Nagydíjat Lewis Hamilton, aki a 91. futamgyőzelmét szerezve beérte az eddigi rekorder Michael Schumachert. Hamilton és Verstappen mögött meglepetés a dobogón a Nürburgringen, ahola 323. futamán induló Kimi Räikkönené lett a legtöbb F1-futam.

Hamilton történelmet írt

Lewis Hamilton viszonylag sima győzelmet aratott a 2020-as Eifel Nagydíjon a németországi Nürburgringen, ezzel ezzel beérte az eddigi rekorder Michael Schumachert a futamgyőzelmek számában, mindketten 91 egyéni sikerrel állnak.

Amikor Schumacher 2006-ban először visszonult a Forma–1-ben, lényegében mindenki megközelíthetetlennek tartotta a rekordot jelentő 91 futamgyőzelmét. Schumacher 19 éven át tartotta a csúcsot egyedül, miután a 2001-es Belga Nagydíjon megelőzte az 51 futamgyőzelemmel álló Alain Prosot. Triplán szimbolikus, hogy most Lewis Hamilton érte utol a német rekordert, hiszen Hamilton 2007-ben akkor érkezett a Forma–1-be, amikor a német először távozott a sorozatból (Hamilton abban a szezonban egyből négy futamgyőzelemmel kezdte meg a gyűjtögetést), majd 2013-ban pont Schumacher helyére érkezett a Mercedes csapatához, most pedig német autóval érte be a német rekordert azon a pályán, ahol az egyik kanyar Schumacher nevét viseli. Hamilton egyébként az idei szezont is számolva nem teljes nyolc idény alatt már 70-szer nyert 151 nagydíjon a Mercedesszel, jól látható, hogy náluk lőtt ki a karrierje.

Hamilton a 2017-es Olasz Nagydíjon előzte meg az időmérőn elért első helyekben Schumachert, a szezon végén pedig a világbajnoki címek számában is beérheti a német legendát, hiszen ha nem történik valami váratlan, Schumacherhez hasonlóan Hamilton is hétszeres világbajnok lesz.

„Nem tűnik valósnak ez az egész. Nyilvánvalóan hatalmas kiváltság, hogy ebben a helyzetben lehetek, sosem gondoltam volna, hogy eddig juthatok” – mondta Hamilton a 2020-as Toszkán Nagydíj után, amikor a 90. futamgyőzelmével egy sikerre került Schumacher rekordjától. Azóta már az elképzelhetetlent is megvalósította a 35 éves brit pilóta.

A rekordbeállítás után Mick Schumacher, Michael Schumacher fia adta át a hétszeres világbajnok egyik sisakját Hamiltonnak. A hatszoros világbajnok alig jutott szóhoz a gesztustól, csak annyit tudott mondani, hogy gyerekként felnőve lenyűgözték Schumacher eredményei, még a számítógépes játékán is vele játszott, és sosem gondolta volna, hogy beérheti ezt a csúcsot.

Nem Hamilton volt az egyetlen rekorder a hétvégén: amíg az angol beállított, addig Kimi Räikkönen rekord döntött, méghozzá nem is akármilyet. A 2020-as Eifel Nagydíj volt a 323. verseny, amin elindult a finn pilóta, ezzel megelőzte Rubens Barrichellót, és már övé a legtöbb Forma–1-es futam. Ami a nevezéseket illeti, 326-tal holtversenyben állnak az élen, de a következő futamon, Portugáliában ez a kategória is a finn neve mellé kerülhet.

A leginkább csak a versenyzéssel és családjával törődő Räikkönent nem meglepő módon nem villanyozta fel túlságosan az elért csúcs, annyival lerendezte az egészet, hogy a rekorddöntéstől függetlenül ugyanúgy állt ehhez a versenyhétvégéhez, ahogy a többihez.

Pedig nem kis dologról van szó, az aktív pilóták közül Lewis Hamilton 62 futamos lemaradással követi, ami legalább 3 szezon lenne, igaz, a 40 éves, az F1-ben jövőre is szinte biztosan maradó finn 5 évvel idősebb Hamiltonnál, tehát adott esetben Hamilton előtt is ott lehet ez a rekord (hogy aztán majd más elvegye tőle).

Nem az apádék Nürburgringje

A Forma–1 mezőnye 2013 után tért vissza a hihetetlen múlttal rendelkező nyugat-németországi Nürburgring versenypályára. A pálya eredetileg nem szerepelt volna a 2020-as versenynaptárban, sőt, Németországba sem látogatott volna el a mezőny, ám a koronavírus-járvány miatti újratervezés során végül bekerült a helyszínek közé a leginkább a Zöld Pokol becenevű, más kategóriák által ma is használt, 25 378 méter hosszú Nürburgring-Norschleife nyomvonalról ismert pálya.

A 2020-as verseny is a hegyekbe felfutó vonalvezetés alatt is jól látható tájról kapta a nevét, a Nürburgringet ugyanis az Eifel hegység kellős közepére építették még 1927-re.

Az eddig 69 versenyző életét követelő versenypálya Nordschleife része túl veszélyes lenne a mai Forma–1-es autóknak, így egy-egy bemutatókörön kívül szóba sem kerülhet, hogy itt versenyezzenek, így maradt az 5 km-nél valamivel hosszabb, 15 kanyarból álló GP-nyomvonal az F1-pilótáknak. Utoljára 1976-ban kanyarodtak fel az F1-kocsik a célegyenes elején a hegy felé, az volt az az év, amikor Niki Lauda kis híján bennégett egy baleset után a Ferrari 312 T2-esében.

A kihívást nem is elsősorban a pilóták által kedvelt, közepes és gyors tempójú, jó vezetési ritmust biztosító fordulókkal és hosszabb egyenesekkel tarkított vonalvezetés, hanem az októberi időjárás jelentette. Korábban csak kétszer rendeztek októberben F1-futamot a Nürburgringen (1984-ben és 1995-ben), ám azokból nem lehetett mire következtetni, ahogy nagyon másból sem, a jelenlegi Pirellikkel ugyanis még nem versenyeztek élesben 10 fok körüli időben. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy mindkét pénteki szabadedzés elmaradt a köd miatt, nem véletlenül mondta versenymérnöke Lewis Hamiltonnak a rajt előtt, hogy ismeretlen területen járnak majd a gumival.

A vasárnapi nürburgringi verseny egyébként az eddigi leghidegebb F1-futam rekordjához is közel járt: 1978-ban mindössze 5 fok volt a legmagasabb hőmérséklet az október 8-án rendezett Kanadai Nagydíj alatt. A dobogós helyeket megszerző Gilles Villeneuve, Jody Scheckter és Carlos Reutemann hármasa a versenyoverálra felvett kabátban állt a pódiumon az eredményhirdetés alatt.

Sorra szedte az áldozatokat az 1-es kanyar

A rajtnál közel járt az élről induló két Mercedes, hogy az első kanyarban összeakadjanak, de végül maradt a szombati időmérőn kialakult Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Max Verstappen sorrend az élen. Mögöttük Charles Leclerc volt az első pilóta, aki a hideg körülmények között az átlaghoz képest lassabb tempót ment, így szinte a rajttól kezdve Daniel Ricciardo szorításában kellett mennie. A monacói versenyző a 9. körig tartotta magát a Ferrarival, ekkor csapott le Ricciardo a Renault-val a célegyenes végén előkészített manőverrel, ami a negyedik helyet jelentette neki.

Leclerc gyors kerékcserével reagált a visszaesésre, de hamar követte a boxutcában csapattársa, Sebastian Vettel is, aki a célegyenes végén megforogva tette tönkre a gumijait a 12. kör legelején.

A következő jelentős hiba a 13. körben jött az addig vezető Bottastól. A Mercedes finn pilótája szintén a célegyenes végén, az egyes kanyarban hibázott, Hamilton pedig könyörtelenül lecsapott erre, és átvette a vezetést, útban Michael Schumacher rekordja felé. Ahogy Vettel esetében, úgy Bottasnál is egyből kerékcseréhez vezetett a laposra fékezett gumi, ami picit felborította a Mercedes előre eltervezett taktikáját.

Ugyancsak az 1-es kanyarban vérzett el George Russell, bár a Williams-versenyző a futamrekorderré váló Kimi Räikkönennel ütközve kapott defektet, majd a kilyukadt bal hátsó a felfüggesztésben is komolyabb kárt okozott, így hamar véget ért Russell számára a verseny.

Amíg kimentették a pálya szélén leparkoló Williamst, Hamilton és Verstappen is kereket cserélt a virtuális biztonsági autó ideje alatt, így az előnyüket megelőzve, a közben a 3. helyre felzárkózó Bottas elé érhetett vissza a páros. Bottas versenye ezután nem sokkal, még a 60 körös futam harmada előtt véget ért, amikor motorhiba miatt elkezdett lelassulni az autója. Az időmérő győztese nem tehetett mást, kigurult a garázsba és feladta a versenyt.

Ádáz csata ment a harmadik helyért

Bottas kiesése után Lewis Hamilton szeme előtt egy cél lebegett: az őt szorosan követő Max Verstappen előtt hibátlanul körbeérni a 60 körös futam fennmaradó részén. Ez sikerült is a hatszoros világbajnoknak, aki ezúttal már nem remegett meg a Szocsiban látott szokatlan hiba után, és a 91. futamgyőzelmével beérte az eddigi egyedüli rekorder Schumachert. A rajtot leszámítva zavartalan versenyt futó Max Verstappen már az idei nyolcadik dobogós helyét gyűjtötte.

Bottas kiesése után az akkorra már az első kerékcseréjén túllevő Ricciardo mellett Lando Norris, Sergio Pérez, Esteban Ocon és Carlos Sainz is eséllyel pályázott a dobogóra. A harcból elsőként Norris szállt ki, aki Bottashoz hasonlóan műszaki hiba miatt lassult le, de végül csak a 44. körben állt meg alatta a McLaren.

Norris kiválása a biztonsági autót is előcsalogatta a garázsból, ami gyors kerékcseréket hozott, ám mivel mindenki gyorsan reagált, így nem változott a sorrend az élen, Hamilton és Verstappen mögött továbbra is Ricciardo őrizte a harmadik helyet, amit a leintésig meg is tartott, Sergio Pérez támadásait visszaverve.

A futam meglepetését a nyolcadik helyen záró Nico Hülkenberg okozta, aki szombat reggel még úgy kelt fel, hogy szó sem volt róla, hogy vasárnap vezetnie kell a futamon. Az időmérőn, rettentő hirtelen beugorva a gyomorrontást kapó Lance Stroll helyére csak a 20. helyet szerezte meg a Racing Point alkalmi pilótája, ám végül közvetlenül Charles Leclerc mögött célba érve minden várakozást felülmúlt.

11 futam után Lewis Hamilton vezeti a bajnokságot 230 ponttal, a második helyen Valtteri Bottas áll 161 ponttal, majd Max Verstappen jön 147-tel. Folytatás október 23-25. között a Portugál Nagydíjjal.

(Borítókép: Lewis Hamilton a 2020-as Eifel Nagydíjon szerzett győzelme után. Fotó: Bryn Lennon / Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!