WTCR: Michelisz erőre kapott, a 2. szlovák időmérőn

2020. október 10. – 17:46

frissítve

WTCR: Michelisz erőre kapott, a 2. szlovák időmérőn

Másolás

Vágólapra másolva

A bojkottált nürburgringi futam után újult erővel tért vissza a Hyundai WTCR mezőnyébe, ami egyből egy 2. rajthelyet jelentett a címvédő Michelisz Norbert számára a Slovakia Ringen. Tassi Attila nagy csattanást úszott meg a Hondával, a nap nyertese viszont a két pole pozíciót is bezsebelő Audi-pilóta, Nathanaël Berthon volt.

A nürburgringi WTCR-futam bojkottálása után visszatért a mezőnybe a Hyundai négy autója a Slovakia Ring-i versenyhétvégére, ahol a túraautó-világkupa címvédője, Michelisz Norbert és többi csapattársa a korábbiakhoz képest emelt turbónyomással és új motorkalibrációval szállhattak szembe a jelentősen megnehezített Hondákkal és Lynk & Cókkal.

A plusz kilók sem a kínai, sem a Tassi Attila által vezetett japán márkának nem tettek jók – ugyan a négyből három Honda bejutott a legjobb 12 pilóta közé, de a legjobb versenyző (Néstor Girolami) is csak hetedik lett, míg a négy Lynk & Cóból csak egy (Santiago Urrutia) került továbbjutó helyre a Slovakia Ringen 2019-ben is nagyon szenvedő kínai autók közül.

Michelisz Norbert legjobb magyarként a hatodik helyen ment tovább, Tassi a 11. helyet szerezte meg, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor, a Zengő Motorsport két magyar pilótája a 16. és 22. helyen estek ki.

Mivel Szlovákiában három futamot rendeznek vasárnap, így az időmérő első harmada az első futam rajtsorrrendjéről is döntött, ezt a pole Nathanaël Berthon szerezte meg Audival a hyundaios Nicky Catsburg és az Alfa Romeó-s Jean-Karl Verney előtt.

A Q2-ben a fordídott rajtrácsos második futam rajtsorrendje dőlt el, ám az eredmények véglegessé válása előtt jött egy piros zászlós megszakítás, amikor Tassi Attila egy megpördülés után a gumifalról csúszott vissza a pályára a 2-es kanyar után. Tassi és a kocsi is megúszta komolyabb kár nélkül, ám ezzel egyrészt Tassi hamar elszállt, másrészt mindenki másnak egy esélye maradt csak jó mért kört autózni.

A fordított rajtrácsos futam első rajthelyét a hondás Néstor Girolami szerezte meg, Michelisz pedig a harmadik helyen jutott tovább a legjobb öt közé. A Hyundai feltámadását jelzi, hogy míg Zolderben a top 10-be sem tudtak bekerülni, addig a Slovakia Ringen a top 5-be Michelisz és Catsburg is bejutott – három Audi társaságában.

Végül az egyik audis, az első futam pole pozícióját is megnyerő Nathanaël Berthon volt a leggyorsabb, mögötte viszont egyből Michelisz következett a sorrendben, aki így a vasárnapi zárófutamot a 2. helyről kezdheti majd meg.

(A szlovákiaihoz hasonló lebonyolítás lesz majd október 17-18-án a Hungaroringen is, így az időmérő mindhárom szakasza egy-egy pole pozícióról dönt majd.)

(Borítókép: Michelisz Norbert a WTCR Sloavkia Ring-i időmérőjén. Fotó: Florent Gooden / FIA WTCR / DPPI Media)