100 évesen meghalt John Russell, a legidősebb élő olimpiai érmes

2020. október 09. – 12:47

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 30-án meghalt az eddigi legidősebb olimpiai érmes, az amerikai John Russell, aki 1952-ben Helsinkiben szerzett bronzérmet díjugratásban. Russell augusztus végén a szintén 100 éves svéd futó, Folke Alnevik halála után örökölte meg ezt a titulust, ami most az ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnes, a legidősebb élő olimpiai bajnokra szállhat át – írja az insidethegames.biz.

Russell katonaként harcolt a második világháborúban, az 1948-as londoni olimpián tagja volt az utolsó olyan amerikai díjugrató csapatnak, amit a hadseregből választottak ki, négy évvel később pedig a kibővített kritériumok mellett is ott lehetett Helsinkiben, ahol kivette a részét az amerikai csapat harmadik helyéből. 1956-ban visszavonult a díjugratástól, és edzőként, majd vezérigazgatóként dolgozott az amerikai pentatlon szakosztálynál.

Az insidthegames cikkében azt írta, halálával a német díjlovagló Wilhelm Büsing lett a legidősebb olimpiai érmes, aki 1952-ben csapatban ezüstöt, egyéniben pedig bronzot nyert, nála azonban van idősebb érmes az ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnes képében – Büsing 1921 márciusában, Keleti pedig 1921 januárjában született. A legidősebb olimpiai bajnok eddig is a magyar tornász volt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!