Megdőlt két korszakos futóvilágcsúcs

2020. október 7. – 22:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joshua Cheptegei az 5000 méter után a 10 000 méteres síkfutás rekordját is elvette Kenenisa Bekelétől. Női 5000 méteren is új világcsúcs született, Letesenbet Gidey az új rekorder.

Az ugandai Cheptegei az elmúlt évek egyik legsikeresebb hosszútávfutója. Tavaly 10 ezren nyert világbajnoki címet, majd év végén 10 kilométeres utcai futásban állított fel világcsúcsot, februárban már 5 kilométeren is övé volt a világrekord, majd mindezt megfejelte augusztusban az 5000 méter csúcsával, amit 16 éve tartott Bekele.

Bekele másik rekordja is elég koros volt már, 15 éve futotta meg a 26:17,53-as idejét. Cheptegei legjobb ideje ettől elég távol volt, több mint fél perccel volt gyengébb, de az ugandai, ahogy augusztusi 5 ezres csúcsa is mutatta, nagy formában volt. Valenciába is eleve a világcsúcs megdöntésének szándékával ment.

Joshua Cheptegei 10 000 méteren állított fel új világcsúcsot Valenciában (Jose Jordan/AFP)
Joshua Cheptegei 10 000 méteren állított fel új világcsúcsot Valenciában (Jose Jordan/AFP)

Cheptegeit iramfutók és a Wawelight technológia is segítette a csúcsdöntésben. Utóbbi egy pálya szegélyén futó fénycsíkot jelent, ami a korábbi csúcs tempóját mutatta. Cheptegei végig elég közel volt ehhez, és az utolsó bő négyezer métert egyedül futva is megdöntötte a rekordot 5 másodperccel, ideje 26:11,00 lett.

A tavaly világbajnoki második Gidey is egy elég régi csúcsot döntött meg, Tirunesh Dibaba 2008-as 14:11,15-ös idejét múlta felül. Az etióp futónő 14:06,62-vel ért célba, 3000 méterig őt is iramfutók segítették, onnan már egyedül küzdött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!