A ManUnited 6-1-es, a Liverpool 7-2-es verést kapott

2020. október 4. – 19:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos vereségbe szaladt bele a Premier League 2020-21-es szezonjának negyedik fordulójában a címvédő Liverpool, illetve a Manchester United is. Előbbi idegenben kapott ki 7-2-re az Aston Villától, utóbbi otthon szenvedett 6-1-es vereséget a Tottenham ellen.

Ezzel a United története során először esett meg, hogy sorban két szezonban is elveszítse az első két hazai meccsét: Ole Gunnar Solskjaer csapata két fordulóval korábban a Crystal Palace-tól kapott ki 3-1-re.

Pedig a mérkőzés nem indult rosszul a Manchester United számára, hiszen Bruno Fernandes büntetőjével már a 2. percben vezetéshez jutottak. A folytatás viszont olyannyira José Mourinho csapatáé volt, hogy a 4. percben már 1-1 volt (Tanguy Ndombele góljával), a 7. percre pedig már meg is fordította a mérkőzést a Tottenham, ekkor Szon Hungmin volt eredményes.

A félidőig Harry Kane is betalált, majd Szon is újra eredményes volt, így 4-1-es vendégvezetéssel fordultak a csapatok, a második félidőben pedig Serge Aurier és Harry Kane büntetője állította be a 6-1-es végeredményt.

Fontos megemlíteni, hogy a Manchester United a 28. perctől emberhátrányban játszott Anthony Martial kiállítása miatt.

(A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja.)

A Liverpool veresége is történelminek mondható, a klub ugyanis 1963 áprilisa óta először kapott hét gólt tétmérkőzésen, ráadásul 1953 szeptembere óta az első címvédő, ami 7 gólt kap bajnoki meccsen, akkor a Sunderland rúgott 7-et az Arsenalnak.

Az Aston Villa meglehetősen gyorsan megszerezte a vezetést, Ollie Watkins már a 4. percben eredményes volt, sőt, a 22. percben már duplázott, a mesterhármast pedig még a szünet előtt, a 39. percben elérte. A második gólja után szépíteni tudott Mohamed Szalah, de az Aston Villa végig irányítása alatt tartotta a mérkőzést. A félidőig Watkins mellett John McGinn is betalált, majd a szünet után Ross Barkley góljával húzott el 5-1-re a hazai csapat. Innen Szalah ugyan másodszor is szépíteni tudott (5-2), de az utolsó fél órában jött Jack Grealish, aki duplázva állította be a 7-2-es végeredményt.

Sikerével az Aston Villa három meccs után 100%-os eredménnyel a második helyen áll a tabellán az Everton mögött, míg a Liverpool az ötödik, éppen azt a Tottenhamet előzve, amely a Manchester Unitedet győzte le.

Premier League, 4. forduló:

Manchester United-Tottenham Hotspur 1-6 (1-4)

Arsenal-Sheffield United 2-1 (0-0)

Wolverhampton Wanderers-Fulham 1-0 (0-0)

Leicester City-West Ham United 0-3 (0-2)

Southampton-West Bromwich Albion 2-0 (1-0)

később: Aston Villa-FC Liverpool 7-2 (4-1)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!