A ZTE kapusa bevédett egy szabadrúgást, de a bíró nem adta meg a gólt

2020. október 04. – 20:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencváros hátrányból fordítva verte 2-1-re a Felcsútot, míg a Budapest Honvéd 4-2-re győzte le idegeben a Zalaegerszeget az NB I. hatodik fordulójában. Az Újpest súlyos vereséget szenvedett, 5-1-re kapott ki a Fehérvártól.

A Felcsút rögtön a meccs elején, a 4. percben szerzett vezetést, egy szöglet után Nunes csúsztatott fejjel kapuba. Ezután a vendégcsapat visszazárva próbálta megtartani az előnyét. A félidő végéig sikeres is volt a zárt védekezés, de a 43. percben Nguen indítása után a védők mögé belépő Isael az elfekvő kapus fölött a kapuba pörgetett.

A második félidő elején egy gyors támadást ismét Isael fejezett be góllal. Középről Zubkov indította a bal oldalon Uzunit, aki a középen érkező Isael elé gurított, a csatár pedig közelről tette kapuba a labdát, ezzel lett 2-1.

A Fradi 2017. április 15-e óta nem kapott ki bajnoki meccsen a Groupama Arénában. Ott 56 meccséből 45-öt nyert meg, és 11-szer játszott döntetlent.

A ZTE pályáján játszó Honvéd is gyors vezetést szerzett, majd a letámadásaival állandó veszélyt jelentett. A 29. percben mégsem egy ilyen akcióból, hanem egy távoli góllal szerezte meg a második gólját a Honvéd. Szendrei volt a góllövő. Pár perccel később újra betalált a vendégcsapat, a 16-os oldaláról Gazdag Dániel szabadrúgása lepte meg a rövid saroknál Demjén kapust, aki be is ütötte a labdát. Bognár bíró nem adta meg a gólt, pedig a visszajátszásból az látszott, hogy átjutott a gólvonalon a labda.

A második félidő elején aztán a Honvéd berúgta a harmadik megadott gólját, Balogh Norbert talált be közelről. Ezután kicsit kiengedett a vendégcsapat, így a 72. percben szépített a ZTE Könyves góljával, de nem tudott közelebb kerülni a hazai klub. Traoré góljával 4-1 lett, majd a legvégén a csereként beállt Koszta állította be a 4-2-es végeredményt.

A Fehérvár és az Újpest meccsén az első félidőben nem született gól, hiába volt több helyzete is a hazaiaknak. A második félidőben már sűrűn jöttek a találatok, a Fehérvár tíz perc alatt négy gólt is szerzett. Az 58. percben Stopira nyitott egy szöglet után fejessel, majd három perccel később a kiugratott Bamgboye használta ki ziccerét. A 66. percben Zivzivadze talált közelről kapuba egy remek beadás és előkészítés után, majd két perc múlva Nikolov következett egy kiugratás és egy szép csel után lőtt kapuba. A lefújás előtt még Risztevszki összehozott egy öngólt, Nikolics kipattanóját terelte saját kapujába, majd az utolsó pillanatokban Beridze tudott még szépíteni.

A bajnokságot a Fehérvár vezeti 11 ponttal, de csak 5 fordulót játszott le, a második helyen álló Fradi pedig csak négyet. Ezeken 10 pontot szerzett. A harmadik Felcsútnak is öt meccsből hozta össze a 9 pontját, ahogy a Kisvárda is.


OTP Bank Liga, 6. forduló:
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 2-1 (1-1)
Groupama Aréna, 8759 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Isael (43., 50.), illetve Nunes (4.)
sárga lap: Komáromi (39.), Kiss T. (82.), Van Nieff (84.), Tóth B. (93.)

ZTE FC-Budapest Honvéd 2-4 (0-2)
Zalaegerszeg, v.: Bognár
gólszerzők: Könyves (72.), Koszta (94.), illetve Tamás (7.), Szendrei (29.), Balogh N. (48.), Traore (86.)
sárga lap: Lesjak (79.), Szalai (87.), illetve Lovric (37.), Ugrai (38., pályán kívül)

Mol Fehérvár FC – Újpest FC 5-1 (0-0)
Mol Aréna Sóstó, 2673 néző, v.: Farkas Á.
gólszerző: Stopira (58.), Bamgboye (61.), Zivzivadze (66.), Nikolov (68.), Risztevszki (89., öngól), illetve Beridze (92.)
sárga lap: Houri (81.), illetve Kastrati (8.), Onovo (49.)