Roland Garros: az első kiemelt Halepet kiejtette egy lengyel tinédzser

2020. október 4. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Roland Garros női versenyében az első számú kiemelt Simona Halep még a nyolcaddöntőn sem jutott túl, mert a 19 éves Iga Swiatek nagyon sima meccsen győzte le.

Halep és Swiatek meccse elég gyorsan lement, mindössze 68 percig tartott. A lengyel játékos 6:1, 6:2-re lépte le a torna egyik legnagyobb esélyesét. Swiatek karrierje során először játszhat így valamelyik Grand Slam-torna negyeddöntőjében. A lengyel játékos már a meccs elején magához ragadta az irányítást, 24 perc alatt be is húzta az első szettet. Elég agresszíven játszott, erős tenyeresei és fonákja mellett, ejtéssel és átemeléssel is zárt le labdameneteket. A meccsen 30 nyerőt ütött.

Iga Swiatek a Roland Garros nyolcaddöntőjében (Thomas Samons/AFP)
Iga Swiatek a Roland Garros nyolcaddöntőjében (Thomas Samons/AFP)

A mérkőzés után Swiatek elsírta magát, ő sem hitte el, hogy így játszhat. „Úgy éreztem, hogy tökéletesen játszom, annyira koncentráltam, hogy még én is meglepődtem, hogy meg tudom csinálni.”

A tavalyi Roland Garroson is játszott egymással a két teniszező, akkor Swiatek 6:1, 6:0-ra kapott ki, 45 perc alatt vége volt a meccsüknek.

Eredmények, nyolcaddöntő:
férfiak:
Sinner (olasz)–A. Zverev (német, 6.) 6:3, 6:3, 4:6, 6:3
Nadal (spanyol, 2.)–Korda (amerikai) 6:1, 6:1, 6:2

nők:
Szvitolina (ukrán, 3.)–Garcia (francia) 6:1, 6:3
Podoroska (argentin)–Krejcikova (cseh) 2:6, 6:2, 6:3
Trevisan (olasz)–Bertens (holland, 5.) 6:4, 6:4
Swiatek (lengyel)–Halep (román, 1.) 6:1, 6:2

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!