A New England Patriots irányítója is elkapta a koronavírust

2020. október 3. – 17:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az NFL-ben szereplő New England Patriots új irányítója, Cam Newton is elkapta a koronavírust, így kihagyja csapata következő, Kansas City Chiefs elleni mérkőzését, írja az ESPN.

Cam Newton a Las Vegas Raiders elleni mérkőzésen 2020. szeptember 27-én, Foxborough-ban.Fotós: Brian Fluharty/USA Today Sports
Cam Newton a Las Vegas Raiders elleni mérkőzésen 2020. szeptember 27-én, Foxborough-ban.Fotós: Brian Fluharty/USA Today Sports

„Tegnap este értesültünk arról, hogy Cam Newtonnak pozitív lett a koronavírustesztje, ami után önkéntes karanténba vonult. A vele kontaktusba kerülő játékosokat és edzőket is tesztelték, valamennyiük eredménye negatív lett” – írja szombati közleményében a Patriots. A címvédő Chiefs ellen meccsen így várhatóan a 34 éves Brian Hoyer lesz a New England irányítója. A 2015-ben a liga legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Newton idén szerződött a Patriotshoz, hogy pótolja a Tampa Bayhez távozó Tom Bradyt.

Newtonnal két győzelemmel és egy vereséggel kezdte az idei szezont a Patriots, Newton a három meccsen összesen két touchdownt dobott és négyet futott, nagy mértékben hozzájárulva csapata eddigi két győzelméhez. A héten korábban a Tennessee Titans csapatánál találtak több fertőzött játékost és stábtagot, emiatt az NFL úgy döntött, hogy a Pittsburgh Steelers elleni mérkőzésüket október 25-re halasztja el.

Frissítés: Az NFL közleménye alapján a New England Patriots és a Kansas City Chiefs vasárnapra tervezett meccsét hétfőre vagy keddre halasztják, mivel mindkét csapatnál találtak pozitív koronavírusos eseteket.

A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb igazolt koronavírus-fertőzött, és a legtöbb halálos áldozat is. Eddig több mint 7,1 millióan kapták el a betegséget, és 207 ezren haltak meg. Donald Trump elnök kezdetben próbálta elbagatellizálni a koronavírus jelentette veszélyeket, sokáig maszkot sem volt hajlandó felvenni, de a világos szövetségi üzenet mellett az egyes tagállamokban is eltérő szigorral léptek fel a járvány első hónapjaiban.

Tavasszal New York államban volt a legsúlyosabb a helyzet, és még mindig ott van a legtöbb, 33 ezer halálos áldozata a vírusnak az Egyesült Államokon belül. Ott azonban a korlátozásokkal sikerült visszaszorítani a járvány terjedését. Szeptember végén Kaliforniában, Texasban és Floridában regisztrálták a legtöbb napi új fertőzöttet, pénteken pedig a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 23 tagállamban emelkedett az új fertőzöttek száma az előző héthez képest. Június közepén volt olyan nap, amikor 77 ezer új esetet jelentettek, ehhez képest javult a helyzet, de szeptember 24-én is 45 ezer új beteget regisztráltak.

Dr. Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Fertőzéstudományi Intézet igazgatója, az Egyesült Államok vezető virológusa pénteken arról beszélt, hogy az ország még mindig az első hullámban van, mivel soha nem csökkentek számottevően a napi adatok. Figyelmeztetett, hogy az őszi és a téli időszak még súlyosabb lehet. Egy, a Fehér Ház koronavírus munkacsoportja által is idézett intézet modellje szerint január 1-ig akár 410 ezer áldozata is lehet a járványnak az USA-ban. Figyelmeztettek, hogy harmadával kevesebb áldozat lenne, ha többen viselnének arcmaszkokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!