Ötmeccsenként cserélik a Puskás Aréna gyepszőnyegét

2020. október 1. – 17:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2019 novemberében átadott új Puskás Arénában ötmeccsenként cserélik a gyepszőnyeget, ezért a Ferencváros nem tudja ott lejátszani a hazai Bajnokok Ligája-mérkőzéseit, írja a 444.

A Puskás Aréna az avatás napján, 2019. november 15-én.MTI/Illyés Tibor
A Puskás Aréna az avatás napján, 2019. november 15-én.MTI/Illyés Tibor

A Fradi BL-csoportkörbe jutása után felvetődött, hogy a három hazai mérkőzésüket ne a 22 ezres Groupama Arénában, hanem a több mint 67 ezres Puskás Arénában rendezzék, mivel így több néző lehetne jelen a meccseiken, amennyiben az Európai Labdarúgó-szövetség engedélyezi a szurkolók beengedését a stadionokba. A Ferencváros a honlapján közölte, hogy felvették a kapcsolatot a Puskás Arénával, amelynek vezetősége bár segítőkész és konstruktív volt, de arról értesítette őket, hogy technikai okokból mindhárom hazai BL-összecsapásunkat nem tudnánk náluk megrendezni.

A Nemzeti Sport a szeptember 24-i európai Szuperkupa-mérkőzés előtt azt írta, hogy „a Bayern és a Sevilla összecsapása után a folyosón látott, traktorszerű gépek egyike végigjárja a pályát, és szinte hibátlan precizitással szálanként szedi fel az élőfüvet, mindezt úgy, hogy a talajszerkezet és a letűzött műfű szinte érintetlen marad. A gyepet ezután újravetik, majd öt hét elteltével a játéktér ismét alkalmas lesz a futballra”. A stadion gyepszőnyegén eddig öt hivatalos mérkőzést játszottak.

„A Puskás Aréna gyepét Európa-szerte elismert szakemberek gondozzák, amihez az elérhető legkorszerűbb eszközöket, szellőztető és napoztató gépeket használják. Ezen tényeket az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) több jelentésében megerősítette.

A pályarendszer telepítése egy adott életciklus figyelembe vételével történt, melynek leteltével a magas színvonal folyamatos biztosítása érdekében időnként elkerülhetetlen a játékfelület felújítása. A gyep megújítása több hetes folyamat, és a versenynaptár, az előzetesen lekötött események (UEFA Szuperkupa, labdarúgó-válogatott meccsei, labdarúgó Európa-bajnokság), valamint a fű növekedéséhez alkalmas időjárási körülmények pontosan kijelölték azt az időszakot, amikor erre sor kerülhet. A munka közvetlenül a Szuperkupa után kezdődött meg, és időben befejeződik a novemberi Nemzetek Ligája-találkozókra, az esetleges Eb-pótselejtezőre. A Ferencváros úgy döntött, valamennyi hazai találkozóját saját otthonában rendezi meg” – válaszolta a 444 érdeklődésére a stadion fenntartója, a Nemzeti Sportközpontok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!