A Fradi megpróbálta a Puskásba vinni a BL-meccseit

2020. október 1. – 09:35

frissítve

A Fradi megpróbálta a Puskásba vinni a BL-meccseit

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonöt év kihagyás után, története során másodszor jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára a magyar bajnok Ferencváros, miután a selejtezőben sorban kiejtette a svéd Djurgardent, a skót Celticet, a horvát Dinamo Zagrebet, majd a többitől eltérően oda-visszavágós párharcban a norvég Moldét is.

A nagy siker után 30 százalékos kapacitás mellett rendezett budapesti Szuperkupa-döntő példáját látva a Ferencváros vezetősége megpróbálta a három hazai BL-meccsét áttenni a Puskás Arénába, ezért fel is vették a kapcsolatot annak vezetőségével, de végül technikai okokból nem sikerült a stadioncsere, mert nem tudták volna mindhárom hazai mérkőzésüket a Puskás Arénában rendezni, közölte a Fradi honlapja.

A klub ezért úgy döntött, hogy maradnak a Groupama Arénában a BL-csoportkörre is.

A stadioncsere tervének hátterében az áll, hogy amennyiben az UEFA mégis engedné, hogy korlátozott számban, de lehessenek nézők a BL-csoportkör mérkőzésein, úgy a Puskásba több nézőt tudtak volna beengedni a Fradi meccseire. A Szuperkupa-döntő 30 százalékos kapacitásából kiindulva, esetleges hasonló döntés esetén a Groupamában 7 ezer, a Puskásban viszont 20 ezer nézővel számolhattak volna.

Az UEFA csütörtökön délután sorsolja majd a csoportokat, ekkor derül ki, hogy melyik három ellenféllel találkozik a negyedik kalapból sorsolt Ferencváros.

(Borítókép: A Puskás Aréna az avatás napján, 2019. november 15-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!