A munkaügyi bíróságra megy Szalai Ádám és a Mainz vitája

2020. szeptember 29. – 11:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő hét csütörtökön, október 8-án a mainzi munkaügyi bíróságon tárgyalják a magyar válogatott futballista, Szalai Ádám, illetve klubcsapata, a Bundesligában szereplő Mainz vitáját. A tárgyalás tényét kedden erősítette meg a bíróság, amely 11 órára tűzte ki a felek meghallgatását.

A 32 éves csatárral korábban váratlanul közölte a klub, hogy nem számítanak a játékára, és azt tanácsolták neki, keressen új csapatot magának. Ezután a Mainz játékosai, Szalai csapattársai sztrájkkal jelezték, hogy nem értenek együtt a döntéssel, és megtagadták a részvételt a szerdai edzésen. Ezután a csapat szombaton, szeptember 26-án 4-1-re kikapott hazai pályán a VfB Stuttgarttól, majd hétfőn menesztették Achim Beierlorzer vezetőedzőt, foglalta össze a történteket az MTI.

A Mainz sportigazgatója, Rouven Schröder állítása szerint Szalai elküldése hátterében kizárólag sportszakmai okok állnak, a Bild napilap viszont úgy tudja, hogy egy elfajult anyagi vita miatt tették ki Szalait a csapatból, aki a játékostársak által megválasztott tanács tagjaként szót emelt a vezetés ellen, amely a koronavírus-járvány ideje alatt csökkentett béreket nem kompenzálták, pedig ebben megállapodtak.

Markus Schütz, a magyar válogatott futballista ügyvédje azt nyilatkozta a Bildnek, vasárnap kérelmet nyújtottak be a Mainznak, hogy Szalai részt vehessen az első csapat edzésein. A múlt héten Oliver Fischer, a csatár ügynöke úgy fogalmazott, a játékos nem keres másik klubot magának, és mindenképpen Mainzban akar maradni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!