Megnyerte első főtáblás meccsét Balázs Attila a Roland Garroson
2020. szeptember 29. – 19:59
frissítve
Balázs Attila háromszettes győzelemmel bejutott kedden a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros második fordulójába, írja az MTI.
A világranglista 87. helyén álló Balázs élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén a japán Ucsijama Jaszutakával találkozott, pályafutása során először. A 32. születésnapját vasárnap ünneplő magyar teniszező nagyszerűen kezdett kedvenc borításán, a salakon, és negyedóra elteltével már labdája volt a 4:0-hoz.
A négy évvel fiatalabb japán teniszező alig nyert fogadópontot, és kissé idegenül mozgott a salakon. Balázs így rendre remekül kimozgatta őt a pályáról, magabiztosan fejezte be a labdameneteket, és 31 perc játék után már szettelőnyben volt.
A folytatásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a 13-as pályán, az ATP-rangsorban 95. Ucsijama ezzel együtt is csak 3:2-ig tudta hárítani a bréklabdákat. Ezután a hétszeres magyar bajnok végigvitte előnyét, és hozta a második játszmát is.
A harmadik játszmában mindkét játékos elvesztette a szerváját, majd 4:5-nél Balázs saját adogatásánál két szettlabdát hárított. Ucsijama ezután elbizonytalanodott, Balázs pedig kiszerválta a mérkőzést, ami 2 óra 21 percig tartott. Balázsra a második fordulóban a 10. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agut vár.
Eredmény:
férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Balázs Attila-Ucsijama Jaszutaka (japán) 6:2, 6:3, 7:5
Fucsovics párosban is nyert
Fucsovics Márton az egyes után párosban is bejutott a Roland Garros második fordulójába. A magyar teniszező a brit Cameron Norrie-val kedden három szettben verte a Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren amerikai párost, a találkozó 1 óra 43 percig tartott.
Fucsovics hétfőn egyesben nagy bravúrral legyőzte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet.
Eredmény:
férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton, Cameron Norrie (magyar, brit)-Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren (amerikai) 6:4, 2:6, 6:2
(Borítókép: Balázs Attila 2020. szeptember 29-én a Roland Garroson, Párizsban. Fotó: Martin Bureau / AFP)