A South Park szereplői is ott voltak az NFL-meccsen

2020. szeptember 28. – 17:15

frissítve

A South Park szereplői is ott voltak az NFL-meccsen

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este a Denver Broncos a Tampa Bay Buccaneerst fogadta hazai pályán az NFL 3. fordulójában. A koronavírus-járvány miatt az Egyesült Államokban is csak korlátozottan látogathatók a sportesemények, ezért a Denver Broncosnál azt találták ki, hogy a kultikus animációs sorozat, a South Park 1800 szereplőjének kartonpapírból készült, maszkot viselő mását helyezték el az üres lelátókon, írja a CNN.

A fiktív kolorádói kisvárosban, South Parkban játszódó sorozatban visszatérő elem és humorforrás a helyi NFL-csapat, a Denver Broncos. A szurkolóik 1000 figurát százdolláros áron meg is vásárolhatnak, az ebből befolyó összeggel pedig a csapat jótékonysági akcióját támogatják.

Egyébként a vasárnapi volt az első Broncos-meccs a szezonban, amire már néhány nézőt is beengedtek, ezzel a Denver lett a hatodik csapat az NFL-ben, – a Cincinnati Bengals, a Cleveland Browns, a Dallas Cowboys, az Indianapolis Colts, a Jacksonville Jaguars, a Kansas City Chiefs és a Miami Dolphins után – aminek meccsére már visszatérhettek a szurkolók. A több mint 76 ezres Mile High-stadionban 5700-an láthatták élőben, ahogy a Tom Brady vezette Tampa Bay 28-10-re legyőzte a Denvert.

(Borítókép: South Park-figurák a Denver Broncos-Tampa Bay Buccaneers NFL-meccsen 2020. szeptember 27-én, Denverben. Matthew Stockman / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!