Halmozza a történelmi összeomlásokat a Falcons az NFL-ben

2020. szeptember 28. – 09:27

frissítve

Halmozza a történelmi összeomlásokat a Falcons az NFL-ben

Másolás

Vágólapra másolva

Három forduló után is megállíthatatlan a Seattle Seahawks és a Green Bay Packers az NFL-ben, míg az Atlanta Falcons sorra halmozza a történelmi összeomlásokat.

A három forduló után három vesztes meccsel álló Atlanta Falcons ritkán látott mélypontra került az NFL-ben. A 2017-es Super Bowlban 28-3-as előnyről kikapó csapat az idei szezonban is sorra produkálja az összeomlásokat, és a Chicago Bears elleni vereségével sorban második mérkőzésükön szórakoztak el legalább 15 pontos előnyt a negyedik negyedben.

Az elmúlt 20 szezonban egyszer sem volt arra példa, hogy bármely csapat egy szezonon belül kétszer is kikapjon hasonló negyedik negyedes előnyről, a Falcons most viszont sorban két mérkőzésen csinálta meg ezt.

A spektrum másik végére, vagyis történelmi csúcsra került Russell Wilson, a Seattle Seahawks irányítója, aki három forduló után 14 passzolt touchdownnal áll, ami új NFL-rekord. A 14 TD mellett 925 passzolt yardnál jár egy eladott labda mellett, miközben a passzai 76,7%-os pontossággal találnak célba. Wilson vezetésével 38-31-re nyert a Seahawks a Dallas Cowboys ellen.

Hozzájuk hasonlóan 3-0-val áll a Green Bay Packers, ami vasárnap esti meccsen 30-37-re verte a New Orleans Saints csapatát. Továbbra is veretlen a Packersszel egy csoportban szereplő Chicago Bears, illetve a Pittsburgh Steelers, a Tennessee Titans és a Buffalo Bills is, illetve a hétfő esti csúcsmeccsen egymás ellen találkozó Kansas City Chiefs és Baltimore Ravens is.

Bill Belichick, a New England Patriots vezetőedzője a Las Vegas Raiders elleni 36-20-as sikerrel az NFL történetében harmadikként szerezte meg pályafutása 275. sikerét az alapszakaszban.

Eredmények, 3. hét

  • Atlanta Falcons-Chicago Bears 26-30
  • Buffalo Bills-Los Angeles Rams 35-32
  • Cleveland Browns-Washington Football Team 34-20
  • Minnesota Vikings-Tennessee Titans 30-31
  • New England Patriots-Las Vegas Raiders 36-20
  • New York Giants-San Francisco 49ers 9-36
  • Philadelphia Eagles-Cincinnati Bengals 23-23
  • Pittsburgh Steelers-Houston Texans 28-21
  • Indianapolis Colts-New York Jets 36-7
  • Los Angeles Chargers-Carolina Panthers 16-21
  • Arizona Cardinals-Detroit Lions 23-26
  • Denver Broncos-Tampa Bay Buccaneers 10-28
  • Seattle Seahawks-Dallas Cowboys 38-31
  • New Orleans Saints-Green Bay Packers 30-37
  • csütörtökön játszották:
  • Jacksonville Jaguars-Miami Dolphins 13-31
  • hétfőn játsszák:
  • Baltimore Ravens-Kansas City Chiefs

(Borítókép: Deion Jones, az Atlanta Falcons játékosa a Chicago Bears elleni mérkőzésen. Fotó: Todd Kirkland / Getty Images / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!