A másodosztályú Debrecenből sem hívták be a válogatottba Dzsudzsákot

2020. szeptember 28. – 15:50

frissítve

A másodosztályú Debrecenből sem hívták be a válogatottba Dzsudzsákot

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn kihirdette a Marco Rossi, a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya a csapat három következő mérkőzésének keretét, amelyben továbbra sem szerepel az immár az NB II.-es Debrecent erősítő Dzsudzsák Balázst.

Mindez azért meglepő némileg, mert Bulgária ellen akár sorsdöntő Eb-selejtező várhat a magyar csapatra, hiszen ha október 8-én nem győznek Szófiában, biztosan lemaradnak a 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságról. Dzsudzsák a válogatott két legutóbbi, Törökország és Oroszország elleni Nemzetek Ligája-meccseiről is lemaradt.

Az október 8-i mérkőzés után egyből két Nemzetek Ligája-meccs vár a magyarokra, október 11-én Szerbia, október 14-én pedig Oroszország ellen folytatják szintén idegenben.

„Papíron 50-50 az esélye a két csapatnak, de ha olyan teljesítményt nyújtunk ezúttal is, mint a szeptemberi két mérkőzésen, akkor növelhetjük az esélyünket a továbbjutásra Bulgária ellen”

– nyilatkozta a kerethirdetéskor Marco Rossi, aki Dzsudzsáknak nem, a Mainzban mellőzött Szalai Ádámnak viszont bizalmat szavazott. A nyáron szerződés nélkül Magyarországon készülő Dzsudzsák Balázs 12 év után tért vissza a DVSC-hez, amely jelenleg a másodosztályban szerepel.

A magyar futballválogatott kerete a Bulgária, Szerbia és Oroszország elleni mérkőzésekre

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Fehárvár FC)

Védők: Bese Barnabás (Leuven), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár FC), Hangya Szilveszer (Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Szalai Attila (Apollon Limasszol), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (FC Lugano), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahely), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (Dunaszerdahely), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)

Támadók: Babati Benjámin (ZTE), Könyves Norbert (ZTE), Nikolics Nemanja (Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Szőke Adrián (Heracles Almelo), Varga Kevin (Kasimpasa)

(Borítókép: Az NB II.-es Debrecenbe igazolt Dzsudzsák Balázs bemutatása 2020. szeptember 22-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!