Lewis Hamilton még meg sem döntötte a futamgyőzelmek rekordját, Mick Schumacher már most azt tűzte ki célul, hogy megjavítja a csúcsát, amikor bekerül a Forma-1-be.
„Az egyik mondat, amelyet apámtól mindig hallottam, a következő volt: a rekordokat meg kell dönteni. Mindenkinek ez a célja ebben a sportágban” – mondta a Forma-2 pontversenyét vezető 21 éves Mick Schumacher arra utalva, hogy a hatszoros világbajnok, az idei pontversenyben is élen álló Lewis Hamilton a vasárnapi Orosz Nagydíjon beérheti Michael Schumacher 91 futamgyőzelemből álló rekordját.
Mick Schumacher hozzátette, hogy Hamilton nagyszerű sorozattal büszkélkedhet, ami jót tesz a sportnak, de ha majd bekerül a Forma-1-be, szeretné megjavítani a csúcsát.
Michael Schumacher 2006-ban Kínában szerezte meg utolsó győzelmét. Egy síbalesetben 2013-ban súlyos fejsérüléseket szenvedett, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hamilton az edzéselsőségek, a dobogós helyezések és a pontok tekintetében már túlszárnyalta őt.
A brit versenyző úgy fogalmazott, nem tudja megmondani, mit érez majd, illetve mit fog jelenteni számára a csúcsdöntés. A német Sebastian Vettel közölte, egyrészt szomorú lesz, mert Michael Schumacher még mindig a példaképe, másrészt nagyon örülni fog Hamilton sikerének, írja az MTI.
Bortókép: Mick Schumacher. Fotó: Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP