Michelisz nehézkesen kezdte a szezont

2020. szeptember 26. – 15:34

frissítve

Michelisz nehézkesen kezdte a szezont

Másolás

Vágólapra másolva

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 13-án.)

---

Nem a címvédő világbajnok Michelisz Norbertről szólt a közel tíz hónap szünet után visszatérő túraautó-világkupa 2020-as idénynyitója vasárnap, de így is volt ok magyar örömre a belgiumi Zolderben, a Hondát vezető Tassi Attila ugyanis megszerezte első dobogóját a WTCR-ben.

Michelisz Norbert és a másik három Hyundai-pilóta számára jól látható nehézségekkel indult a 2020-as idény, aminek első fordulóját egy 11. és egy 8. hellyel zárta a magyar autósport első világbajnoka, elsősorban az előző szezon óta történt változások, többek között az új gumiabroncsok, de sokkal inkább a Hyundaiokat sújtó újabb, komoly nehezítések miatt, amiknek köszönhetően a Hyundaitól vették el a legtöbb motorerőt a mezőny hét márkája közül.

Michelisz már a szombati időmérőn megszerzett 12. rajthely után is arról beszélt, hogy nehéz szezonra számít, a szezonnyitón pedig főleg a pontszerzésre fókuszál majd, amihez okos versenyzésre lesz szüksége. Az okos versenyzés a hibák minimalizálását jelentette, ami viszont kevés előrelépést is hozott a címvédőnek, így a két futamon megszerzett 13 pontjával jelenleg a 10. helyen áll a bajnoki pontversenyben. Apró örömre adhat okot, hogy a Hyundaion belül egész hétvégén Michelisz volt a leggyorsabb, de a folytatásban ennél több kellhet ahhoz az autótól, hogy idén is versenyben lehessen a bajnoki címért.

Magyar szempontból a 21 éves Tassi Attila okozta a hétvége meglepetését, aki az első, fordított rajtrácsos futamon a harmadik helyen ért be, pályafutása első dobogós helyét szerezve a túraautózás csúcskategóriájában. A második futamon korán balesetbe került a fiatal magyar pilóta, aki hiába küzdött nagyot a leintésig, végül pont nélkül zárta a futamot, a bajnoki pontversenybenben pedig Michelisz előtt a 9. helyet foglalja el.

A mezőnyt erősítő összesen négy magyar pilóta közül a Zengő Motorsport két versenyzője, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor nem szereztek pontot első WTCR-hétvégéjükön. A WCTR-szezonnyitó első két futamát Néstor Girolami (Honda), illetve Yann Ehrlacher (Lynk & Co) nyerték, a bajnokságot utóbbi vezeti 43 ponttal.

(Borítókép: Paulo Maria / FIA WTCR/ DPPI Media)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!