Hamilton nagy fölénnyel nyerte az Orosz Nagydíj időmérőjét

2020. szeptember 26. – 17:12

frissítve

Hamilton nagy fölénnyel nyerte az Orosz Nagydíj időmérőjét

Másolás

Vágólapra másolva

A címvédő és hatszoros bajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését Szocsiban, ez a Mercedes brit pilótájának idei hetedik pole pozíciója.

Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy majdnem kiesett az időmérő második szakaszában. Hamilton éppen gyors körön volt ugyanis, amikor Sebastian Vettel a falnak csapta és összetörte a Ferrarit, ami miatt előbb dupla sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben, majd félbe is szakították a kvalifikációt.

Vettelnek nem esett baja, de a törmelék és a roncs eltakarításának idejére szünetelt az időmérő második része, amelyből aztán alig több mint kettő perc maradt hátra, de Hamiltonnak sikerült egy megfelelő kört futnia ezen idő alatt ahhoz, hogy a harmadik etapban harcolhasson a pole pozícióért, írja az MTI.

Hamilton mellől a Red Bull-os Max Verstappen, a harmadik rajtkockából pedig a másik Mercedesszel Valtteri Bottas indulhat majd a vasárnapi futamon.

Vasárnap az is tét lesz Hamiltonnak, hogy győzelmével beállíthatja a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 megnyert futamos rekordját.

(Borítókép: Alexey Filippov / Sputnik / Sputnik via AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!