Külföld
Szoros versenyben nyerte a szlovén parlamenti választást a baloldali Szabadság Mozgalom
Szinte holtversenyben lett második az Orbán Viktor szövetségese, Janez Janša által vezetett jobboldali Szlovén Demokrata Párt.
Mentőautókat gyújtottak fel Londonban, a rendőrség antiszemita gyűlölet-bűncselekmény miatt nyomoz
A járművek egy zsidó nonprofit szervezethez tartoztak.
Trump szerint konstruktív egyeztetéseket folytatnak Iránnal, elhalasztja az erőművek elleni támadást
Irán szerint azonban nincsenek tárgyalások, csak Trump meghátrált. Az amerikai elnök bejelentésére zuhanni kezdett az olaj ára. Az iráni konfliktus eseményei percről percre.
Zelenszkij: Ha megakadályozzák Ukrajna megszállását, azzal az egész világ nyer
Az ukrán elnök szerint Putyin már elindította a harmadik világháborút, csak az a kérdés, mennyi területet tud elfoglalni.
Úgy tűnik, a szocialista Emmanuel Grégoire lesz az új párizsi polgármester
Az előzetes eredmények szerint a baloldal tarolt Lyonban és Marseille-ben, de Nizzában a szélsőjobboldal győzött.
Felbolydultak az ufóhívők az amerikai légierő egy volt tábornokának eltűnése miatt
Három hete nyoma veszett a légierő egyik kutatóközpontját éveken át vezető nyugalmazott tábornoknak. Eltűnése az ufóhívők közösségének köszönhetően országos hír lett, szerintük „az Egyesült Államok...
Az ICE ügynökeit vezényli Donald Trump az amerikai repülőterekre, ahol már 3-4 órát is sorba kell...
A minisztérium egy hónapja finanszírozás nélkül működik. A reptéri dolgozók nem kapnak fizetést, ezért egyre nagyobb létszámban hagyják ott a munkájukat.
A kancellár pártja nyert a Rajna-vidéken, az AfD eddigi legjobb eredményét érte el Németország...
A hétvégén a budapesti CPAC-en beszédet mondó Alice Weidel pártja a 2021-es 8 százalékról 20 százalékra erősödött a tartományi választáson.
Exit poll: nem sikerült a visszatérés Orbán szlovén barátjának
A Szabadság Mozgalom nyerhet a szlovén parlamenti választáson, a párt a szavazatok 29,9 százalékát szerezhette meg.
Medvetámadás után mentőhelikopter szállította kórházba az áldozatot Erdélyben
A férfi több nyílt sérülést szenvedett az alsó végtagjain, valamint nyílt törést a bal karján.












