Az ICE ügynökeit vezényli Donald Trump az amerikai repülőterekre, ahol már 3-4 órát is sorba kell állni
A Trump-kormány bejelentette, hogy a szövetségi bevándorlási rendészet (ICE) embereit vezénylik az amerikai repülőterekre, a fizetés nélkül maradt szövetségi biztonsági alkalmazottak pótlására, illetve a biztonsági ellenőrzőpontoknál egyre hosszabbá váló sorok felszámolására. Hétvégi adatok szerint az Egyesült Államok legforgalmasabb repülőterein akár 3-4 órát is sorba kell állni az ellenőrzéshez.
Trump szerint a Bevándorlási- és Vámvégrehajtás (Immigration and Customs Enforcement) ügynökei hétfőtől jelennek meg a repülőtereken, miután a belbiztonsági minisztérium több mint öt hete tartó leállása miatt a repülőterek biztonsági ellenőrzéséért felelős hivatal (Transportation Security Administration) dolgozói fizetés híján egyre nagyobb létszámban hagyják ott véglegesen, vagy átmeneti időre munkájukat.
Az ICE emberei kisegítő feladatokat fognak ellátni olyan posztokon, ahol a repülőtereken dolgozó szövetségi biztonsági személyzet szaktudására nincs szükség – közölte Tom Homan, határőrizetért felelős elnöki megbízott, aki szerint csapata jelenleg a terv részleteit dolgozza ki.
Ha tovább csökken a naponta szolgálatba lépő repülőtéri biztonsági alkalmazottak száma, az még tovább növekvő sorokhoz vezet a biztonsági átvilágítókapuk előtt. A szervezetnél már mintegy 400-an hagyták ott munkájukat, és keresnek mellékállást, hogy bevételhez jussanak. A belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security) február közepe óta finanszírozás nélkül működik.
A minisztérium költségvetés híján viszont nem tud működni, ami azt jelenti, hogy a repülőtéri biztonságiak mellett a parti őrség és a szövetségi katasztrófavédelmi hivatal dolgozói sem kapnak fizetést. A szintén a belbiztonsági minisztériumhoz tartozó bevándorlási hatóság többéves költségvetését már 2025-ben egy külön törvényben megszavazta a kongresszus.
Januárban az ICE ügynökei két amerikai állampolgárt is lelőttek az utcán intézkedés közben Minnesota államban. Először január 7-én a 37 éves Renee Good-ot lőtték le az autójában, majd január 24-én a szintén 37 éves Alex Prettit lőtte agyon két ügynök az utcán, miután több másik ügynök a földre szorította.
Az ICE megítélése folyamatosan zuhant Donald Trump hivatalba lépése óta. A YouGov pár hete közzétett közvélemény-kutatási eredményei szerint az amerikaiaknak már a fele támogatja a szervezet felszámolását. (BBC, MTI)