Magyar Péter: Nem bukott és átálló politikusokból fogunk közösséget építeni
A Tisza Párt alelnöke kevésbé jó eredményekre számított, mint amit elértek, de szerinte félmillió szavazó csak miattuk mozdult meg. Szerinte a fideszeseket is hülyének nézték azzal, hogy...
Pokorni Zoltán gratulál Kovács Gergely győzelméhez
Hegyvidék fideszes polgármestere sok sikert kíván utódjának.
Orbán: Mindig is megvetettem az olyan embereket, akik mások szenvedését politikai célokra...
A választás másnapján parlamenti ülés volt, ahol az azonnali kérdések órájában a miniszterelnököt kérdezték. Azt mondta, náluk nem szokás nőket beáldozni, és semmi kedve mélyebb stratégiai...
A nemzetközi választási megfigyelők megtévesztésnek nevezték Szentkirályi Alexandra választás...
A Választási Megfigyelő Szervezetek Európai Hálózata (ENEMO) szerint lázító retorika, árnyékfinanszírozás és médiaelfogultság is befolyásolta a magyar önkormányzati választást.
A megyei jogú városokban lett legerősebb a Tisza Párt
A Tisza ott lett a legerősebb, ahol a Fidesz a leginkább gyengült 2019-hez képest; a megyei jogú és más 20 ezer feletti nagyobb városokban.
Újra nekifutottak, de nagyobbat buktak – ők a budapesti kerületek legnagyobb vesztesei
Sára Botond választhat, főispánnak megy vissza, vagy beül a Fővárosi Közgyűlésbe. Wintermantel Zsolt csak azzal vigasztalódhat, hogy legalább egyéniben győzni tudott két darab szavazattal. Horváth...
Fekete-Győr András a Momentumról: Készen állok rá, hogy megfordítsam a lefelé tartó tendenciát
A Momentum korábbi elnökétől 2021-ben megvonták a bizalmat.
Lemondott Donáth Anna és a teljes elnökség a Momentum vasárnapi veresége után
Júliusban lesz tisztújítás, Fekete-Győr András már be is jelentkezett az elnöki posztra, és generációváltást ígér. A Momentum nem jutott ki az EP-be, és nem lesz ott a Fővárosi Közgyűlésben sem.
Pintér Bence nyert, de kegyetlen első fél év vár rá a győri közgyűlésben
Masszívan fideszes többségű közgyűlést fog Győrben vezetni a bombameglepetésre Dézsi Csaba Andrást legyőző Pintér Bence. Számba vettük, mire számíthat.
Hajdú Péter is ott volt a Fidesz eredményváróján, mert meghívták
Ahhoz viszont ragaszkodik, hogy a Varga Judit-interjúval nem a Fidesz érdekeit szolgálta ki.
Kövess minket Facebookon is!